Vonat gázolta halálra Hruscsov saját lányaként nevelt unokáját
2017. június 9. 14:16 MTI
A 77 éves Julia Hruscsova a sínek mentén gyalogolt, amikor elütötte a vonat. Julija Hruscsova a szovjet vezető második házasságából származó fiának, Leonyidnak a gyermeke volt, aki 1943-ban harci pilótaként eltűnt a fronton. Ezt követően Hruscsov örökbe fogadta és a saját lányaként nevelte fel unokáját.
Korábban
Vizsgálat indult annak a vasúti balesetnek az ügyében, amelyben életét vesztette Julija Hruscsova, Nyikita Hruscsov szovjet kommunista pártfőtitkár-miniszterelnök egyik unokája – közölte pénteken az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Hruscsovát az SZK szóvivője szerint csütörtökön ütötte el a Moszkvából a vnukovói reptérre tartó helyiérdekű szerelvény, Szolnyecsnaja megálló közelében. A 77 éves nő a sínek mentén gyalogolt, és nem reagált időben a mozdonyvezető által leadott figyelmeztető jelzésre. A TASZSZ információja szerint nem a kijelölt átkelőhelyen próbált meg átmenni a síneken. Az Interfax korábban úgy értesült, hogy Hruscsova az új-moszkvai Micsurinyec állomáson esett a beérkező vonat alá.
Julija Hruscsova a szovjet vezető második házasságából származó fiának, Leonyidnak a gyermeke volt, aki 1943-ban harci pilótaként eltűnt a fronton. Ezt követően Hruscsov örökbe fogadta és a saját lányaként nevelte fel unokáját.
Nyikita Hruscsov 1953 és 1964 között volt a Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottságának első titkára, 1958-tól pedig hat éven át betöltötte a minisztertanács elnöki posztját is. 1964-ben párton belüli ellenfelei eltávolították a hatalomból, és helyére Leonyid Iljics Brezsnyevet választották meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Két hónapnyi ostrom után adta meg magát a történelem első kapituláló német marsallja
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.