Veszedelmes gyermekkor után örökre megváltoztatta a zenét a szaxofon feltalálója
2022. március 4. 16:35 Múlt-kor
Korábban
Forradalom és megosztás
Sax szándéka a zene világának forradalmasítása volt – és ez sikerült is neki, amivel azonban meg is osztotta azt.
Az óvatos Sax joggal félt az utánzóktól: miután 1846-ban szabadalmaztatta találmányát, Franciaország-szerte megjelentek annak másolatai, amelyek eladásaiból nem jutott neki pénz. Saxot és találmányát saját korában nemigen értékelték nagyra, a hangszerkészítő ráadásul nehéz természetéről is ismert volt.
Adolphe Sax
Az ambiciózus és kreatív férfi sok konzervatívabb zenészben keltett megütközést találmányával. Miközben Sax arról álmodozott, hogy hangszere kora zenekaraiba is belekerül, a való életben szaxofonellenes klubok alakultak, a sajtó pedig nem éppen hízelgő anyagokat jelentetett meg róla.
A pörlekedő természetű Sax szinte minden pénzét az ezek miatti bírósági eljárásokra költötte, és 1852-ben, 1873-ban és 1877-ben is csődöt jelentett.
Mindazonáltal akadtak szép számmal támogatói is. 1843 és 1860 között mintegy 20 000 szaxofont adott el műhelyéből, a sajtóban pedig Berlioz állhatatosan védte:
„Újra és újra, Sax a középkort megszégyenítő üldöztetés áldozatává válik (…) Ha ennél arcátlanabbak lennének, már meggyilkolták volna. Ilyen az a fajta gyűlölet, amelyet a feltalálók mindig is ébresztettek azon riválisaik közt, akik nem találnak fel semmit.”
James Reese jazzegyüttese katonazenekarként az első világháború végén.
Az általunk is ismert hangszer végül egy teljes zenei műfaj képviselőjévé lépett elő évtizedekkel később, azonban feltalálója nincstelenül halt meg 1894. február 7-én. Adolphe Sax sosem nősült meg, azonban volt öt gyermeke élettársával, Louise-Adèle Maorral.
Egyikőjük, Adolphe-Edouard folytatta a szaxofonok készítését apja műhelyében, amelyet végül 1928-ban vásárolt fel a Selmer nevű párizsi hangszergyártó, amely napjainkban is a szaxofonisták közt az egyik legnépszerűbb márka.
A dzsessz és a blues egyik ikonjává vált hangszert feltaláló emberre sokan önbizalma és makacssága miatt emlékeznek, a legtöbben azonban mégis legnevesebb találmányáról, amely örökre megváltoztatta a zene világát, és a későbbiekben – feltalálója álmainak megfelelően – megtalálta helyét a komolyzenében is.
Egyáltalán nem rossz teljesítmény ez attól, akiről gyermekkorában úgy gondolták, korán befejezi földi pályafutását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap