Teljes kudarcot vallott Castróék első akciója, de forradalmuk megállíthatatlannak bizonyult
2021. július 26. 09:07 Múlt-kor
Korábban
A forradalom folytatódik
Az 1953. szeptember 21-étől október 6-áig tartó tárgyaláson a jogász Fidel Castro saját védelmét maga vállalta el, míg társait 24 ügyvéd védte. Castro felrótta a foglyul ejtett gerillák kivégzését a hadseregnek, a negatív visszhang miatt az ő ügyét ezután külön tárgyalták.
Öccsét, Raúlt és az akció többi vezetőjét 13 év, 20 másik résztvevőt 10 év, néhány utolsó pillanatban visszalépőt három év, míg a bizonyíthatóan fegyvert sohasem fogó szervezkedőket hét hónap börtönre ítélték.
Fidel Castró 15 évet kapott, miután tárgyalásán előadta az előzetes letartóztatásban gondosan megkomponált „A történelem majd felment engem” című beszédét, amelynek kéziratát később kicsempészték a börtönből és országszerte terjesztették.
Két évvel később, 1955-ben egy, a rabok édesanyái által indított nyilvános petíció jelentős támogatást nyert a lakosság körében, és a kubai törvényhozás végül általános amnesztiát hirdetett a támadás résztvevőinek.
A Castro-fivérek és híveik szabadulásuk után Mexikóban folytatták a szervezkedést, ahol csatlakozott hozzájuk az argentin Ernesto („Che”) Guevara is. 1956 végén a Granma nevű jacht fedélzetén tértek vissza Kubába, hogy gerillaháborúba kezdjenek a Batista-rezsim ellen.
Az egyre nagyobb országos elégedetlenségnek köszönhetően a kis létszámú gerillacsoport egyre nagyobb támogatást nyert, és harci sikereket is elért a kormányerők ellen.
Egyre tarthatatlanabb helyzetét látva Batista az 1958. december 31-éről 1959. január 1-jére virradó éjszaka folyamán a Dominikai Köztársaságba menekült, január 2-án csapatai beszüntették az ellenállást. Castro és forradalmárai 1959. január 3-án vették át a hatalmat, az ígéretes, mérsékelt kezdeti időszakot követően pedig saját diktatúrájukat építették ki, a Szovjetunió mellett elkötelezve a karibi országot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap