Több mint 18 és fél milliárd forintért kelt el Fernand Léger száz éves festménye
2017. november 16. 16:08 MTI
Rekordáron, 70 millió dollárért (mintegy 18,6 milliárd forintért) kelt el a Christie’s aukciósház által rendezett New York-i árverésen Fernand Léger francia festő egyik vászna.
Korábban
A művész által 1913-ban festett Contraste de formes (Formák ellentéte) című kép árát a Christie’s előzetesen 65 millió dollárra becsülte. A 92-szer 73 centiméteres vászonért kínált összeg csaknem a kétszerese a francia festő (1881-1955) egy másik képéért, a Kékruhás nőhöz készült tanulmányképért kifizetett vételárnak – ez 39,2 millió dollárért (10,4 milliárd forintért) kelt el 2008-ban a Sotheby’s-nél. A hétfői aukción egy másik rekord is született: René Magritte belga festő A fény birodalma (1949) című alkotása 20,5 millió dollárért (5,5 milliárd forintért) kelt el, az alkotó esetében minden korábbinál magasabb áron.
Február végén a szürrealista festő egy másik vászna, Az érzékeny kötél 14,4 millió fontért, azaz akkori árfolyamon 17,9 millió dollárért talált gazdára Londonban a Christie’s árverésén. Vincent van Gogh Laboureur dans un champs (Földműves egy mezőn) című festményét 81,3 millió dolláros (21,6 milliárd forintos) áron ütötték le. Az eladási ár jóval meghaladta a Christie’s által becsült 50 millió dollárt a Saint Rémy de Provence-i szanatórium ablakából festett képért. Leütési ára hajszálnyira marad el a holland festő korábbi rekordjától: 1990-ben a Dr. Gachet arcképe 82,5 millió dollárért kelt el a Christie’s árverésén New Yorkban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap