Szövetséget kötött az olasz maffiával az amerikai haditengerészet a második világháborúban
2020. november 4. 14:54 Múlt-kor
Korábban
Fordulópont
Dönitz tengeralattjáró-háborúja igen komoly veszteségeket okozott a szövetségeseknek, akik egy nagy és látványos veszteséget is kénytelenek voltak elszenvedni: 1942. február 9-én New York kikötőjében kigyulladt és megsemmisült a Normandie nevű óceánjáró.
A korábban francia tulajdonban lévő, ám az Egyesült Államok által lefoglalt hajót csapatszállításra használták. Az esetről utóbb a hivatalos vizsgálat kiderítette, hogy baleset volt, mégis a kortársakban azonnal felmerült a fel nem fedezett német szabotőrök közreműködése.
Még 1942 júniusában is előfordult, hogy egy német tengeralattjáró, az U-584 embereket rakott partra Floridában, előtte pedig éppen Long Island közelében szállt partra négy német szabotőr. A veszély tehát korántsem volt elhanyagolható.
A hivatalos nyomozás során azonban a megbízott szervek kénytelenek voltak szembesülni azzal, hogy a kikötő világa nem különösebben kész az együttműködésre. Az egyenruha láttán a törvények rosszabbik oldalán lévő rakodómunkások és más kikötői elemek bezárkóztak, és inkább nem mondtak semmit, minthogy bárkit beárultak volna.
Roscoe MacFall, akit a lehetséges szabotőrök utáni kereséssel bíztak meg, másféle segítség után nézett. A Normandie esete után ugyanis elterjedt az a hír is, hogy az alvilág követett el támadást a hajó ellen, hiszen a maffiának elegendő befolyása volt a kikötőkben ahhoz, hogy egy ilyen merényletet elvállaljon.
Ám ezt az erőt másra is lehetett használni, MacFall pedig Charles Radcliffe Haffenden korvettkapitányt, a Harmadik Haditengerészeti Körzet tisztjét bízta meg azzal, hogy építse ki a kapcsolatot a megfelelő szervek és az alvilág között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap