Szó szerint egymásra temették az embereket a bulgáriai holtak városában
2017. szeptember 7. 09:32 MTI
Hatalmas ókori temetkezőhelyet tártak fel a bulgáriai antik városban, Perperikonban. Az ókorban a település a Dionüszosz-kultusz központja volt, a középkorban pedig erődítményt építettek oda, amely a hegység keleti részét ellenőrizte.
Korábban
Az ország délkeleti részén lévő 470 méter magas hegy püspöki bazilikája mellett több korszakban temették el az embereket. „A nekropolisz olyan népszerű volt, hogy az embereket szó szerint egymásra temették” – mondta Nikolaj Ovcsarov bolgár régész a bTV bolgár televízióban.
A négy rétegnyi sírkamrát kőlapok választják el egymástól. Az egyik sírban Ovcsarov csapata az elhunytak személyes tárgyait és ékszereket is találtak, egy fülbevaló szó szerint a tv-kamerák előtt került elő. A holtak városának felfedezése az Ovcsarov vezette ásatások idei szenzációját jelenti.
A tizennyolc éve tartó ásatások során a rézkorszakig sikerült visszavezetni Perperikon történetét. Perperikon (Hyperperakion) a Rodope keleti lejtőjén, Kardzsali városától 15 kilométerre északra, Szófiától 250 kilométerre délkeletre helyezkedik el. A térség már a Kr.e. 5. évezredben lakott volt.
Az ókorban a település a Dionüszosz-kultusz központja volt, a középkorban pedig erődítményt építettek oda, amely a hegység keleti részét ellenőrizte. A trák települést 1979-ben fedezték fel. A bolgárok középkori várat építettek a sziklás hegyre. A bazilika az 5. századból származik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap