Szent, átkozott, halhatatlan – a rejtélyes Raszputyin ezer arca
2023. augusztus 6. 09:50 Múlt-kor
Korábban
Orgiák és telefonos „távgyógyítás”
1904 nyarán négy lányt követően megszületett II. Miklós cár és Alexandra Fjodorovna fiú utódja, a rejtélyes betegségben szenvedő Alekszej cárevics. Amikor 1905 októberében a szerzetest bemutatták az udvarban, még javában zajlott az Orosz Birodalmat megrengető első forradalom.
Raszputyin ekkor még nem tett mélyebb benyomást az udvarra, egy évvel később azonban – már a rejtélyes betegség létezésével tisztában lévén – ismét próbálkozott, ezúttal sikerrel. Néhány imával és énekléssel sikerült elaltatnia a cárevicset, akinek éppen rohama volt. A cári udvarba váltott egyszeri belépőt ezzel többéves bérletre cserélte. Néhány évvel később az uralkodói család gyóntatója lett.
Eközben azonban visszatért kicsapongó életviteléhez: az alkohol ismét mindennapjai részévé vált, vállalhatatlan viselkedése miatt több étteremből is kidobták, közben pedig egyre több nővel került az illendőnél közelebbi viszonyba – a nagyvilági nők mellett számos prostituálttal is –, orgiáiról pedig legendák keringtek.
Az orosz cári család
A cárevicsre azonban megmagyarázhatatlanul pozitív hatást gyakorló szerzetes többször is „meggyógyította” a kisfiút, akár még telefonon keresztül is – mint arról II. Miklós egy alkalommal naplójában beszámolt.
Bár Raszputyin nagy, kék szemei, valamint személyisége hipnotikus erejéről számos kortársa beszámolt, amely nagyban hozzájárulhatott „csodái” véghezviteléhez, távgyógyítói képességeire egyelőre nem sikerült racionális magyarázatot találni, legfeljebb egyfajta placebohatást sejthetünk a háttérben.
A cárné és Alekszej cárevics
Miközben azonban a cárevicset „gyógyította”, Raszputyin a politikai ügyek vitelében is egyre nagyobb befolyásra tett szert. A hálás cári házaspár kormányzati kérdésekben is sokszor hallgatott a sztarecre, aki hamarosan a hatalom középpontjába került. A miniszterek kijelölésébe ugyanúgy beleszólt, mint az orosz ortodox egyház vezetőségének, a Szent Szinódus tagjainak a kiválasztásába.
Ez pedig nem mindenki érdekeivel találkozott. Az 1906 és 1911 között a miniszterelnöki posztot betöltő Pjotr Sztolipin még az orosz titkosszolgálatot, az Ohranát is ráállította, minek következtében Raszputyin Jeruzsálembe távozott – de a kormányfő meggyilkolása után hazatért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.