Sötét titok lappanghat Kaspar Hauser rejtélye mögött
2015. december 17. 15:26 MTI
182 éve, 1833. december 17-én halt meg Kaspar Hauser, "Európa gyermeke"; származásának és halálának egykor egész Európát lázba hozó rejtélyét a mai napig sem sikerült megfejteni. Egyesek szerint a badeni hercegi család sarja, az uralkodó herceg fia volt, aki útjában állt trónra törő nagybátyjának.
Korábban
1828. május 6-án egy toprongyos, járni és beszélni alig tudó fiú tűnt fel Nürnberg utcáin, aki egy névtelen levelet mutogatott a járókelőknek. Ebből sok nem derült ki, csak az, hogy Caspar Hausernek hívják és 1812-ben született. Az orvosi vizsgálat is megállapította, hogy a fiú mintegy 16 éves, de értelmi szintje csak egy hatéves gyereknek felel meg. Írni-olvasni gyorsan megtanult, de sokat ekkor sem tudtak meg róla: elmondása szerint mindig is egy földalatti cellában élt, csak kenyeret és vizet kapott, mígnem egy nap gondozója - akinek arcát sosem látta - kivezette és a város határában magára hagyta.
Története Európa-szerte óriási feltűnést keltett, ami csak fokozódott, amikor 1829. október 17-én vérbe fagyva találták, homlokán szúrt sebbel. A fiú szerint egy fekete álarcos férfi támadt rá, de szavait nem tudta bizonyítani. A titkot egyre többen próbálták megfejteni, a bajor király jutalmat tűzött ki, egy angol főrend, Lord Stanhope személyesen kezdett nyomozni, sőt a fiú gyámjának is kineveztette magát. A rejtélyek azonban nemhogy fogyatkoztak volna, de szaporodtak, s betetőzte őket Hauser halála. 1833. december 16-án mély sebbel a mellében támolygott haza, s másnap meg is halt, támadóját soha nem találták meg.
Kaspar Hauser kiléte soha nem derült ki. A legképtelenebb találgatások Napóleont tették meg apának, avagy Mária Teréziát dédanyának, megint mások - lévén hogy a fiú magyar szavakat felismerni vélt - magyar főúri ivadéknak gyanították. El is indultak vele Magyarországra, de Pozsonynál tovább nem jutottak, s a város sem keltett semmilyen érzést benne. Valószínűbbnek tűnik a "hercegi változat": eszerint a badeni hercegi család sarja, az uralkodó herceg fia lett volna, aki útjában állt trónra törő nagybácsijának. Így aztán születésekor egy beteges csecsemőt csempésztek helyébe, aki hamarosan meghalt, a "váltott gyereket" pedig elzárták.
A teóriát erősíti, hogy megfogalmazója, a nagyhírű jogtudós Anselm von Feuerbach nem sokkal később meghalt (állítólag megmérgezték). Hauser gyámja pedig, a fiún addig aggódó szeretettel függő, ám anyagi nehézségekkel küszködő Lord Stanhope a badeni udvarban tett néhány napos látogatás után védence ellen fordult (az elmélet hívei szerint lefizették). Öt éve egy DNS-vizsgálat igazolta, hogy Kaspar Hauser valóban rokonságban állt a hercegi családdal, amely azonban elzárkózik a további vizsgálatoktól és nem kommentálja az ügyet.
A rejtély több száz könyvet, tanulmányt ihletett, írtak róla regényt, verset, színdarabot (egyebek között Paul Verlaine és Peter Handke is), Werner Herzog filmet forgatott róla, Suzanne Vega dalt szentelt neki. Legtömörebben a merénylet helyszínén felállított oszlop felirata fogalmaz: "Hic occultus occulto occisus est" - azaz Itt ölték meg rejtélyesen a rejtélyest.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Az ágyi poloska is a rómaiakkal érkezhetett Britanniába
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap