Sok idő kellett ahhoz, hogy Konstantinápoly valóban Róma örökébe léphessen
2022. november 1. 08:56 Múlt-kor
Korábban
A kereszténység felemelkedése
Még 313-ban, a harcok közepette Constantinus Licinusszal együtt kiadta a mediolanumi (milánói) ediktumot, amely biztosította a keresztényeknek a szabad vallásgyakorlást. Ettől kezdve az uralmuk alatt álló területeken befejeződött a rendszeres keresztényüldözés, Constantinus győzelme után pedig az egész birodalomban megszűnt.
Az új főváros alapításakor igyekezett arra bátorítani a keresztényeket, hogy minél többen telepedjenek le Konstantinápolyban. Tervezett három templomot is, amelyeket az Isteni Bölcsességnek, az Isteni Erőnek és az Isteni Békének szenteltek volna fel.
Peter Paul Rubens (1577–1640): Krisztus jele megjelenik Konstantinnak
Ebből csak az első valósult meg, az is Constantinus egyik legjelentősebb utóda, I. Justinianus császár (527 – 565) uralma alatt. A Hagia Szophia a korabeli világ legnagyobb templomának számított.
Részben Rómát felidézendő, részben pedig a keresztény jelleget erősítendő épült fel az Apostolok Temploma Konstantinápolyban, amely a bizánci császárok temetkezőhelye lett. (Utóbb a város török elfoglalásakor semmisült meg).
A sajátos kettősség még jó néhány évtizedig jellemezte a várost, és a pogány kultuszok csak lassan szűntek meg. Pogány szobrok és közterek ugyan voltak Konstantinápolyban, de hozzájuk egyre kevesebb ünnep és esemény kapcsolódott a mindennapi életben, hiszen egyre nagyobb teret nyert a kereszténység.
A város a Nyugatrómai Birodalom bukásával végérvényesen és visszavonhatatlanul fővárossá, Róma örökösévé vált. Ugyanakkor az építkezések nem mentek egyik napról a másikra.
A város alapítása utáni évtizedekben keletkezett források némelyike még arról számolt be, hogy Konstantinápoly túlzsúfolt és mocskos város volt a beáramló lakossághoz képest elégtelen infrastruktúra miatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap