Rejtélyes fejsérülése volt az éhhalálig a nélkülözőket ápoló középkori papnak
2017. április 19. 10:57
Egy 1317 áprilisában elhunyt, a thorntoni apátságban nyugvó egyházi személy sírját szinte napra pontosan 700 évvel halála után fedezték fel angol régészek, akik különös fejsérülést állapítottak meg nála. A középkor egyik legnagyobb európai éhínsége végén meghalt egyházi személy minden bizonnyal éhhalál következtében, az éhezőket ápolva hagyta itt az árnyékvilágot.
Korábban
A Sheffieldi Egyetem régészei az 1139-ben alapított, az egyik leggazdagabb észak-angliai rendháznak számító kolostor egykori területén dolgoztak, ahol egy koporsóra bukkantak a föld alatt, számolt be a The Telegraph. A kőkoporsó felirata szerint az elhunyt neve Richard de W’Peton volt, a név mellett halálának dátuma: 1317. április 17-e, egy palásttal ábrázolt egyházi személyt megjelenítő karcolat volt látható, valamint a következő, Szent Pál Filippieknek írt leveléből származó idézet volt olvasható: „Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban”.
Ami igazán érdekessé tette a régészek számára a leletet, az a tény, hogy a temetkezési helyszín és a tárgyak azt sugallják, hogy az elhunyt tehetős személy volt életében, a csontváz külső jelei azonban teljesen másról árulkodnak. A fogazata alapján elmondható róla, hogy gyermekkorában krónikus alultápláltságban szenvedett, míg a koponyáján egy láthatóan gyógyulásnak induló bemélyedés látható, ami arra enged következtetni, hogy fiatalabb korában súlyos fizikai trauma érhette a koponyáját. A kutatócsapat mindezidáig nem találta meg a halál pontos okát, ám a csontváz további jelei azt mutatják, hogy nem csupán gyermekkorában kellett nélkülöznie a kiadós táplálkozásokat, hanem élete utolsó hónapjaiban, éveiben is.
1315-1317 között Európa jelentős részén hatalmas éhínség pusztított az 1315. tavaszi és nyári rendkívül pocsék időjárás következtében (amikor szinte megállás nélkül zuhogott az eső), amelynek köszönhetően a termést csupán néhány helyen lehetett rendesen betakarítani. A kontinens legtöbb országát érintő éhínség megakasztotta a 11. századtól tartó prosperitást az öreg kontinensen, ahol kannibalizmus, gyermekgyilkosságok, tömeges éhínségek vetették fel fejüket, a bűnözés pedig ismét újabb virágkorát kezdte élni.
„Habár élete végét minden bizonnyal egyházi személyként élte de W’Peton, korábban kétkezi munkát is végzett, ugyanis a csontváza robosztus izomzat egykori jelenlétét jelezte. Tehát életének egy bizonyos fejezetében a munka kapott főszerepet” – mondta Emma Hook, a Sheffieldi Egyetem doktorandusza, aki megtalálta a sírt. „Nehéz gyermekkort jelez a fogazata, a fogzománcon lévő erőteljes vonalak hipopláziára, vagyis fejlődési rendellenességre utalnak” – tette hozzá.
A régészcsapat, habár elég rossz minőségben maradtak fenn a csontok, meg tudta állapítani, hogy a férfi 35 és 45 éves kora között hagyta itt az árnyékvilágot. Magassága pedig 162,5 centiméter volt. A háromdimenziós vizsgálat megerősítette a szabad szemmel is látható enyhe benyomódást a koponya hátsó felénél, amely évekkel a halála előtt keletkezhetett, és súlyossága ellenére rendkívül jól gyógyult.
Hugh Willmott, a terület ásatási műveleteiben már 2011 óta résztvevő sheffieldi régész szerint a nagy1315-1317-es éhínség egyik áldozatával van dolgunk. 1317 elejére a széleskörű éhínséggel járó középkori mezőgazdasági válság legnehezebb heteit élték Európában, ahol a thorntoni apátság betegeket és éhezőket gondozó papjai is kivették a részüket a szenvedésből.
„A kolostorok és egyéb egyházi intézmények hagyományosan gondoskodtak a betegekről, nincstelenekről és az éhezőkről, így mikor 1315 tavaszán elkezdődött a pokol, Thorntonban is számos nélkülöző fordult meg. Richard de W’Peton a saját éhhaláláig szolgálta az elesetteket, ugyanis természetesen hamar kiderült, hogy a kolostoroknak sincsen kifogyhatatlan készleteik. Az erőfeszítések ellenére valószínűleg ő sem tehetett mást, mint hogy megadta magát a körülötte kibontakozó tragédiának” – magyarázta a kutató.
„Bár csupán találgatni tudunk halálának pontos okáról, a neki kijutó, a nehéz időszak ellenére rangos és igen gazdag temetkezés arra enged következtetni, hogy az utolsó pillanatokig megbecsülték őt a szegények és éhezők körében végzett, haláláig tartó tevékenysége miatt” – tette hozzá.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


kommunizmus
- Közügy lett a gyerekvállalás a Kádár-korszakban
- Hősök a Köztársaságban, rabszolgák a Szovjetunióban
- Reformjai okozták Gorbacsov bukását
- 1948-ban már az egyházi iskolákért folytatott küzdelem jegyében zajlottak a Mária-napok
- Ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja
- A kulákság megpróbáltatásai: Kollektivizálás és „agrárreformok” 1953 után
- A XX. kongresszuson mutatott rendkívüli bátorságának köszönhetően írta be nevét a világtörténelembe Hruscsov
- Megrengette Kárpátalját Balla László „szovjet magyar” identitásról szóló cikksorozata
- Sztálin legjobb tanítványának nevezte magát Rákosi Mátyás
- 18:05
- A britek Washington elrablásával akartak fordítani a háborún 16:05
- Károly és Diana házassága már az elején sem volt ideális 15:12
- Hruscsov látogatása Amerikában 10:35
- A piócagyűjtőtől a főszékletőrig – a történelem hét legrosszabb foglalkozása 09:50
- 1848-as forradalom idején érte el népszerűsége csúcsát a zsarnokölő Bánk bán története 09:05
- Hőskultusz a 20. században: Zrínyi Miklós emlékének ápolása tegnap
- Savoyai Jenőről szóló kiállítással és Húsvéti vásárral nyitják a szezont március 15-én Schloss Hof kastélyában tegnap