Puskaporkészlete miatt rohamozták meg a forradalmárok az önkényuralom gyűlölt jelképét, a Bastille-t
2020. július 14. 08:52 MTI
Korábban
A Nagy Félelem
Amikor a harcokban már majdnem százan meghaltak, a Bastille kormányzója, Bernard-René de Launay a további vérontás elkerülése érdekében fél hatkor kinyittatta a kapukat. A beözönlő, felbőszült tömeg őt magát három tisztjével és négy katonájával együtt meglincselte, levágott fejét lándzsára tűzve hordozták végig a városon.
A király aznap vadászaton vett részt, s naplójába csak a Rien (semmi) szót írta. Ezt utólag érzéketlensége és alkalmatlansága bizonyítékának tekintették, a valóságban azonban tisztában volt az uralmát fenyegető veszélynek, a bejegyzés az aznap elejtett vadak számára vonatkozott.
Amikor másnap reggel tájékoztatták az eseményekről, feltette a kérdést: „Akkor ez lázadás?” „Nem, Sire, ez forradalom” – hangzott a válasz.
A megrémült Lajos visszavonta csapatait, visszahelyezte miniszteri hivatalába Neckert. Július 17-én ő is Párizsba érkezett, és feltűzte mellére a főváros piros-kék és a Bourbonok fehér színeiből alkotott kokárdát, amely a forradalom és Franciaország jelképe lett.
A párizsi nép példáját követve vidéken is felkelések robbantak ki, a „Nagy Félelem” időszaka alatt a helytartókat elkergették, az adókat nem lehetett beszedni, az ország kormányozhatatlanná vált.
A rend helyreállítása érdekében a Nemzetgyűlés radikális lépésre szánta el magát: augusztus 4-én valamennyi feudális kiváltságot eltörölte, és törvénybe iktatta az állampolgárok egyenlőségét. Augusztus 26-án elfogadták az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát, amely deklarálta a forradalom jelszavait: szabadság, testvériség, egyenlőség.
A Bastille ostromának napja, július 14-e, Franciaország nemzeti ünnepe. Az épületet már novemberre lebontották, köveit építkezésekre hordták el, néhány köve a közeli IV. Henrik sugárút mellett látható. Egykori helyén ma tér, annak közepén oszlop áll.
Történelmi érdekesség, hogy az erőd kulcsai Amerikában, George Washington Mount Vernon-i múzeumában találhatók: Lafayette márki, az amerikai függetlenségi háború hőse, akit július 14. után a Nemzeti Gárda parancsnokának neveztek ki, a két nép szabadságának jelképeként küldte el az amerikai elnöknek a 15 centiméter hosszú, mintegy fél kilogramm súlyú kulcsot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap