2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Negyven felesége is lehetett a mormon egyház alapítójának

2014. november 12. 10:49 MTI

Akár 40 felesége is lehetett Joseph Smithnek, a mormon egyház alapítójának, akik között voltak házas asszonyok és egy 14 éves lány is - állította az egyház egy új értekezésben, amelyet keddi számában ismertetett a The New York Times.

Smith családi életéről régóta tart már a történelmi vita, azonban a híresztelésekkel ellentétben a mormonok -  akiknek hivatalos neve az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza - már közel másfél évszázada nem tartanak ki azon - sokak által nekik tulajdonított - álláspont mellett, miszerint prófétájuk csak egyetlen asszonnyal, Emmával élt házasságban. Az egyház most egy esszében megpróbálta behatárolni Smith feleségeinek számát, mint írják, "óvatos becslések szerint 30 és 40 között" lehetett az egyházalapító hitveseinek száma.

A mormon egyház az amerikai kormány nyomására 1890-ben szakított a poligámiával. A többnejűséget börtönnel és vagyonelkobzással büntették a 19. századi Egyesült Államokban. A interneten is közzétett egyházi értekezés szerint Smith nem akart több feleséget, de feladta ezt az álláspontját, miután állítása szerint 1834 és 1842 között három ízben jelent meg neki egy angyal. Ő az egyház szerint utoljára kivont karddal jelent meg a próféta előtt és pusztulással fenyegette meg, ha nem veti alá magát maradéktalanul a parancsolatnak.

A tanulmány rámutatott, hogy Smith a mormonok mozgalmában az olyan bibliai próféták "ősi elveinek" helyreállítását látta, mint Ábrahám, akinek több neje volt. Smith ugyanakkor az egyház szerint nem feltétlenül létesített szexuális kapcsolatot az összes feleségével, mert a házasságkötései közül több "az örökkévalóságnak szóló frigy" volt, egyfajta tartalék a túlvilág számára.

Joseph Smith második felesége Fanny Alger volt, akiktől azonban később különvált. Volt olyan időszak, amikor Emma Smith - akinek nem volt tudomása arról, hogy hitvese összesen hány nőt is vezetett oltár elé - négy asszonytársát volt kénytelen eltűrni a házban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár