Milyen tanácsokkal látta el egy férj ifjú feleségét a középkorban?

2016. június 9. 14:45

Az 1300-as évek végén egy, magát „Párizsi Jóembernek” nevező férfinek köszönhetően egyedülálló betekintést nyerhetünk egy középkori férfi házassággal kapcsolatos gondolataiba. A férfi, akinek az igazi nevét nem ismerjük, úgy gondolta, nemcsak szóban, hanem írásban is tudtára adja 15 éves feleségének, hogy nagyjából mit vár el tőle az elkövetkező évtizedekben.

Középkori házasság

Jóember egy közte és a felesége között lezajlott beszélgetés felidézésével kezdi írását: az ágyban zajló eszmecserén a feleség sírva kérte férjét, bocsásson meg neki azért, hogy nem tudja, hogyan lehet jó feleség, egyben kérte a férfit, segítsen neki, hogy azzá válhasson. Emellett megkérte, ne torkolja le idegenek vagy az ismerőseik előtt, és inkább négyszemközt mondja el, ha valamilyen problémája van a viselkedésével.  

A férfi által adott tanácsok többsége nem tartogat meglepetést. Azt tanácsolja nejének például, őt szeresse leginkább, majd utána következhet családja, a többi férfitól pedig tartsa magát távol. A férj elvárta hitvesétől, hogy legyen annyira hűséges, mint egy kutya, legyen engedelmes, tudja, mire van szüksége és ne legyen arrogáns. A férfi szerint egy feleségnek ugyanúgy kell követnie férjét, mint ahogy az egyház követi Krisztust.

A párizsi férfi azonban meglepő módon azt is kifejti, hogy hitvese „figyelmesen” szeresse, mivel ez még jól jöhet egy későbbi házasságában is. Javasolja, hogy fordítson figyelmet férje ruházatára is, mivel így a későbbiekben könnyebben találhat új férjet magának. Bár bizarr lehet olvasni ezeket a sorokat, a férfi feltehetően csak figyelmességből vetette papírra a fenti tanácsokat, mivel tudta, nagy valószínűséggel előbb meghal, mint hitvese. 

Az úriember nemcsak azt javasolta feleségének, hogy tartsa távol a bolhákat és a legyeket az ágyuktól, hanem ennek kivitelezésével kapcsolatos tanácsokat is adott, ami arra utal, hogy feltehetően hosszabb ideig agglegényként vagy özvegyként élt. Nejének többek között égerfalevelek, báránybőr, ragasztóanyaggal összekent kenyér és méz használatát javasolta, szúnyogok ellen pedig füstölést tanácsolt. Végül a Párizsi Jóember még kedvenc receptjeit, többek között a „töltött malackát”, a „hattyút”, valamint egy angolnakülönlegességet is átadott feleségének. Sajnos nem tudjuk, hogy a házaspár az 1392-ben leírt tanácsok szerint élte-e az életét, és hogy boldogok voltak-e együtt, az viszont világosan látszik, hogy mindent elkövettek ennek érdekében. 

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma