Mi lesz a Radnóti-hagyaték sorsa?
2014. november 18. 10:18 MTI
A teljes Radnóti-hagyatékot nem lehet elárverezni, a költő februárban elhunyt özvegyének ugyanis nem egyetlen örököse van - közölte Ferencz Győző irodalomtörténész, Radnóti-kutató, az irodalmi hagyaték kezelője hétfőn.
Korábban
A szakértő azzal kapcsolatban mondta el mindezt, hogy két portál is hírt adott a teljes hagyaték elárverezéséről. Az index.hu a borsonline.hu nyomán írt arról, hogy Radnóti Miklósné hagyatékából Szegeden már árvereztek néhány kötetet, december elején pedig egy budapesti árverés tételei között szerepelnek a költő özvegyének egykori könyvtárából származó könyvek. Ferencz Győző elmondta, hogy Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni érvényes végintézkedést hagyott hátra, amelyben részletesen rendelkezett hagyatékáról.
Mindazt, ami a nyilvánosság szempontjából jelentőséggel bírhat, tehát az irodalmi hagyatékot - a kéziratokat, leveleket, dokumentumokat és fényképeket - a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárának adományozta. Felidézte, hogy az anyag jelentős része már 2008-ban átkerült a kézirattárba, ezeknek a dokumentumoknak a feldolgozása folyamatban van. Azoknak az iratoknak az átadása, amelyeket Radnóti Miklósné személyes okokból haláláig magánál tartott, jelenleg folyik - tette hozzá. Ferencz Győző hangsúlyozta, hogy a feldolgozás után az irodalmi hagyaték kutatható lesz.
"Minden olyan érték, amelyhez a nyilvánosságnak érdeke fűződhet, az MTA Kézirattárában, szakmailag kikezdhetetlenül jó helyen van. A végrendeletből egyértelműen kiderül, hogy Radnóti Miklósné a hagyaték többi részét nem akarta egyben tartani, így az rendelkezésének megfelelően az ő magántulajdonából mások magántulajdonába került, és magánügy, mi lesz vele. A végrendeletet tiszteletben kell tartani" - jegyezte meg a Radnóti-kutató. Emlékezetett arra, hogy a gyűjtők rendszerint jelentős összegeket fizetnek a hasonló hagyatékokból előkerülő kötetekért vagy más műtárgyakért, így megfelelő körülményeket is biztosítanak az értékes tárgyak megőrzésére. Nem kallódik el semmi, ha magángyűjteménybe kerül - tette hozzá.
Megjegyezte, hogy ha az állami gyűjteményeknek fontos és érdekes lehet a Radnóti-hagyatékból árverésre kerülő kötetek és műtárgyak megszerzése, akkor erre is adott a lehetőség. Az irodalomtörténész beszámolt arról is, hogy Radnóti Miklósné általános örököse, Ausztráliában élő unokahúga - akivel egész életében szoros kapcsolatot ápolt - megállapodott a XIII. kerületi önkormányzattal, hogy a Radnóti Miklósról elnevezett művelődési házban állandó emlékszobát alakítanak ki, ahol a tragikus sorsú költő íróasztala, karosszéke, könyvespolca, néhány könyve és személyes tárgya lesz majd látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét tegnap
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról tegnap
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking tegnap
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását tegnap
- Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon tegnap
- Életének utolsó éveit házi őrizetben töltötte a zseniális Galileo Galilei tegnap
- Napjainkig heves vitákat gerjeszt Marco Polo keleti utazása tegnap
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora 2025.01.07.