Mégse megy el Kim Dzsong Un a győzelem napi ünnepségre
2015. április 30. 17:44 MTI
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető mégsem vesz részt a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából május 9-én rendezendő moszkvai ünnepségen - közölte csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője.
Korábban
"Kim Dzsong Un úgy döntött, Phenjanban marad" - mondta újságíróknak Dmitrij Peszkov, hozzátéve, hogy a döntés az észak-koreai belső ügyekkel van összefüggésben.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter még márciusban jelentette be, hogy Kim Dzsong Un elfogadta a meghívást a május 9-i győzelem napi jubileumi ünnepségre. Ez lett volna a három évvel ezelőtt hatalomra került észak-koreai vezető első hivatalos külföldi útja.
A phenjani rezsim viszont egyszer sem erősítette meg, hogy Kim Dzsong Un ellátogat a moszkvai rendezvényre. Számos megfigyelő úgy értékelte az észak-koreai vezető beharangozott moszkvai látogatását, hogy Phenjan csökkenteni akarja függőségét első számú szövetségesétől, Kínától, és Moszkvához szándékozik közeledni. Oroszország az utóbbi időben több jelét is mutatta annak, hogy támogatja Észak-Koreát: elindította a két nép közötti "barátság évét", és fejleszteni fogja az észak-koreai vasúthálózatot az ottani természeti erőforrásokhoz való hozzáférés fejében.
Kim Dzsong Un távollétével tovább csökken az ukrán válságban játszott szerepe miatt nemzetközileg elszigetelt Oroszország külföldi vendégeinek száma a május 9-i ünnepségen. A rendezvényre meghívott 68 külföldi vezető közül "nagyjából 30 állam- vagy kormányfő részvételére számítunk" - idézte Peszkovot a TASZSZ orosz hírügynökség. A megemlékezésen jelen lesz többek között Hszi Csin-ping kínai államelnök, Narendra Modi indiai kormányfő és Raúl Castro kubai elnök is. A résztvevők listáján szerepel több, nemzetközileg el nem ismert vezető is, például a szakadár grúziai területek, Abházia és Dél-Oszétia "elnökei".
Néhány államfő, köztük a cseh Milos Zeman és a fehérorosz Aljakszandr Lukasenka, valamint Robert Fico szlovák kormányfő Moszkvába látogat ugyan május 9-én, de nem vesz részt a katonai díszszemlén "zsúfolt programja" miatt - mondta Peszkov. Más politikusok úgy döntöttek, hogy csak másnap, május 10-én mennek el az orosz fővárosba, Angela Merkel német kancellárt is akkorra várják egy rövid vizitre, ő Putyinnal is tárgyal majd ez alkalommal.
Európából jelezték részvételüket az ünnepségeken még Szerbia, Bosznia-Hercegovina és a boszniai Szerb Köztársaság, továbbá Macedónia vezetői. A Kreml ugyanakkor nem tulajdonít nagy jelentőséget a május 9-i "hiányzásoknak", mondván, hogy az országok többsége tisztában van vele, milyen fontos szerepe volt a Szovjetuniónak a nácizmus legyőzésében. Moszkva azt ígérte, hogy idén az eddig megszokottnál is lenyűgözőbb lesz az ünnepség.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap