Még a forradalomnál is mozgalmasabb volt Petőfi éjszakája
2024. március 15. 11:20 Csernus Szilveszter
Korábban
Március idusa
A nagy nap reggelén 6 óra magasságában indult el Petőfi a Pilvaxnak nevezett kávéházba, amely akkoriban üzemeltetője után a Fillinger-kávéház nevet viselte.
A későbbi visszaemlékezések és történelemkönyvek mind ezt a nevet használták, némileg anakronisztikus tehát az eseményekkel kapcsolatban a Pilvax-kávézó név használata, Pilvax Károly ugyanis később adta nevét a ma is üzemelő egységhez. Petőfi – aki még postáját is oda rendelte – pedig egyszerűen csak „az ifjak kávéháza”-ként emlegette a szimbolikus helyet.
Petőfi már az odaúton összefutott a márciusi ifjak egyikével, Vasvári Pállal. A fiatal történészt előreküldte Jókai lakására, hogy hamarosan ott találkozzanak. A kávéházban Petőfi szokásosan csak politizáló ifjakat talált, majd Bujovszki Gyula ügyvédet maga mellé véve elindult Vasvári után.
A legendás Pilvax-kávézó, amelyet akkor még Fillingernek neveztek
Jókai lakásán föl-alá járkáltak a szobában, amikor Vasvári Petőfi sétabotjával hadonászva – nem tudván, hogy az kihúzható – annak szuronyát a szoba nyugati falába „lőtte”. A négy márciusi ifjú úgy érezte: eljött a cselekvés ideje, amit megerősített, hogy Petőfi szintén egy szerdai napon esküdött meg Júliával.
Az isteni jel után Petőfi, Jókai, Bujovszki és Vasvári elindultak a kávéház felé. Az úton azonban már izgalmas esemény fogadta őket: valaki ugyanis éppen próbára tette a hatalmat. A dadogó márciusi ifjú, Sükey Károly a Váci és a Kígyó utca sarkán fennhangon magyarázta a kiragasztott 12 pontot az éppen munkába igyekvő pestieknek. Ám a főszerep ismét Petőfiéké lett.
A kávéházba összegyűlt immár népes ifjúság előtt Jókai felolvasta a 12 pontot, Petőfi pedig elszavalta a Nemzeti Dalt, amely elsöprő sikert aratott. Elhatározták, hogy maguk köré gyűjtik az ország akkor egyetlen egyetemeként működő pesti Tudományegyetem hallgatóit.
Az épületek végigjárásakor kiderült, hogy az időjárás nem éppen a hosszú sétáláshoz kedvező, de a hangulat érzékeltetéséhez inkább a nemzet költőjének adjuk át a szót: „szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el."
Az orvosi, jogi és mérnöki karokat végigjárva már szinte a teljes egyetemi hallgatóságot a tömegben tudhatták. Ekkor került sor a forradalmi nap talán egyetlen tettlegességig fajuló incidensére: az orvosprofesszorok egyike fennhangon tiltotta el hallgatóit a Petőfiékhez való csatlakozástól, mire az oktatót felpofozták.
Hasonló tilalmat fogalmaztak meg a jogi kar tanárai is, amit Vidats János joghallgató üzent meg a tömegnek, mire hatalmas nevetés tört ki. Jókai minden állomáson felolvasta a csak „proclamatio”-nak hívott 12 pontot, amit Petőfi Nemzeti dal-szavalása követett. Az „esküszünk”-fordulatot pedig kórusban harsogta minden alkalommal a percről percre egyre növekedő tömeg.
Az óra délelőtt 10-et mutatott, mikorra összegyűjtötték az egyetemistákat. Ekkor valaki így kiáltott: „menjünk egy cenzorhoz, és vele írassuk alá a proklamációt és a Nemzeti dalt! – Cenzorhoz nem megyünk, nem ismerünk többé semmi cenzort, el egyenesen a nyomdába!” – hangzott Petőfi válasza. Hamarosan megérkeztek Pest legnagyobb teljesítményű nyomdája, a Landerer és Heckenast elé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.