Mária Terézia, a legerősebb Habsburg asszony

2017. február 17. 09:26 MTI

Mária Terézia születésének 300. évfordulója alkalmából az uralkodóról szóló kiállítás nyílik pénteken Bécsben, az Osztrák Nemzeti Könyvtár (ÖNB) dísztermében. A Mária Terézia, a legerősebb Habsburg asszony című tárlat az uralkodó negyvenéves uralkodását mutatja be. 

Mária Terézia

A 16 tematikus részből álló kiállítás több mint 160 képet, nyomtatványt és kéziratot mutat be a könyvtár gyűjteményéből. A tárlaton látható lesz öt, kőből faragott miniatűr portrét is, amelyet még nem mutattak be a nagyközönségnek. A látogatók betekintést nyerhetnek az udvari családi életbe, a tudományok akkori fellendülésébe és az uralkodó általi modernizációs törekvésekbe.

"A fiatal és tapasztalatlan Mária Terézia nehéz időkben kezdte meg uralkodását és akkor még nem lehetett sejteni, hogy az öntudatos uralkodót testesíti majd meg" - mondta Johanna Rachinger, a könyvtár igazgatója. Mint mondta, az uralkodónő a legjobb bizonyíték arra, hogy a politikai alkat nem attól függ, hogy valaki férfi vagy nő.

Mária Terézia franciául írt levele

"Az uralkodó pozitív vívmányai, a tankötelezettség bevezetése és számos reform bemutatása mellett a tárlat Mária Terézia uralkodásának negatív oldalával is megismerteti" - mondta az igazgató, példaként említve a protestánsüldözést és a Mária Terézia megnyilvánulásaiban fellelhető antiszemitizmust. Mária Terézia 1717. május 13-án született, a kerek évforduló alkalmából további kiállítások is lesznek Ausztriában.

Gálahintó Mária Terézia gyermekeinek

Mária Terézia mint stratéga, mint anya és mint uralkodó címmel rendeznek programsorozatot március 15. és november 29. között, amelynek keretében két-két bécsi és alsó-ausztriai kiállítással emlékeznek az uralkodóra. A rendezvények helyszínei között szerepel az osztrák-szlovák határ közelében fekvő, Mária Terézia által kedvelt két kastély, az alsó-ausztriai Schloss Hof, amelyben özvegyi lakosztályát rendezte be, és a Schloss Niederweiden, ahol vadászatokat és ünnepségeket tartottak. Bécsben két múzeumban látható az emlékévhez kapcsolódó tárlat: a schönbrunni kastélyban lévő Wagenburg gyűjteményben, amely a császárkori közlekedési eszközöket vonultatja fel és az elmúlt háromszáz év bútorgyűjteményét kiállító Hofmobiliendepot múzeumban. A kiállításokról a www.mariatheresia2017.at oldalon olvasható bővebb információ.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Mária Terézia franciául írt leveleGálahintó Mária Terézia gyermekeinek
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. nyári száma