Kilenc sorsdöntő ütközet a középkorból, amely megváltoztatta a történelem menetét
2017. szeptember 1. 08:38
Egy furfangos hadicsel, fejlettebb haditechnika, jobb helyismeret, de egy éppen jókor érkező szövetséges is elég lehetett ahhoz, hogy fontos ütközet az egyik vagy a másik oldalra dőljön el. Császárok és országok bukhattak el és akár új dinasztiák is születhettek egy-egy sorsdöntő csatában. Következzen kilenc sorsdöntő ütközet a középkorból, amely megváltoztatta a történelem menetét!
Korábban
Mint egy jégfal
A Mohamed tevékenysége nyomán meginduló muszlim hódítások gyorsan elérték a keresztény Európát is. Előbb a Bizánci Birodalom került szembe az új ellenséggel, majd a 8. század elején az Omajjád kalifák seregei átkeltek Hispániába és elsöpörték a vizigótok királyságát és évszázadokra uralmuk alá vonták az Ibériai-félsziget jelentős részét.
A hódítók hamarosan már a frank területeket fenyegették és Abd al-Rahman andalúziai emír seregei Bordeaux mellett súlyos vereséget mértek Odó auqitániai hercegre 732-ben. Odó ekkor korábbi ellenfeléhez, a Karoling-dinasztiát megalapító Martell Károlyhoz fordult segítségért, aki felismerve a fenyegető veszélyt egyesítette vele erejét.
A mai Franciaország közepén elhelyezkedő, Tours és Poitiers között fekvő csatamezőn csapott végül össze a frank gyalogság a muszlim lovassággal. A frankok áthatolhatatlan falat formáltak pajzsaikból és egy korabeli tudósítás szerint „úgy állták a rohamokat, mint egy jégfal”. A csata forgatagában maga Abd al-Rahman is elesett, és a vezérét vesztett muszlim sereg rövidesen összeomlott.
A poitiersi csata helyszíne volt a legtávolabbi pont, ameddig a középkori Európát fenyegető muszlim hódítók eljutottak. Az ütközetet egyben a szimbolikus kezdőpontja a reconquista néven ismert évszázados folyamatnak, amelynek során a keresztény államok fokozatosan visszafoglalták az Ibériai-félszigetet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap