Kéz a kézben temették el Londonban a pestis két középkori áldozatát
2017. február 27. 10:37
A Londoni Múzeum régészei két pestisben meghalt férfi csontvázára bukkantak egy középkori temető feltárása során. A City északi szélén, a mai Charterhouse Square alatt fekvő temetőt 1348-ban nyitották meg és a 14-15. század folyamán több mint 50 ezer holttestet temettek ide. Becslések szerint a középkori London lakosságának több mint a fele halt meg a világtörténelem egyik legpusztítóbb járványában.
Korábban
A csontvázakon elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy a férfiak haláluk idején a negyvenes éveikben jártak, egyikőjük karján pedig egy korábbi sérülés nyomait fedezték fel a kutatók. A holttesteket koporsó nélkül ugyan, de egy gondosan kialakított kettős sírba helyezték. Fejük jobbra fordult, míg az egyik csontváz bal keze a másik jobb kezét kulcsolta át. A holttesteket a temető harmadik, legfelső rétegében találták, tehát a férfiakat valamikor a 15. század elején helyezhették a földbe. A temetés során valószínűleg megbonthattak egy korábbi sírt is, amelyből egy koponya került felszínre, melyet ugyancsak a két férfivel temettek újra.
Az ásatást vezető Sam Pfizenmaier szerint, a csontvázak helyzete arra enged következtetni, hogy a két férfi valamilyen rokonságban állhatott egymással – akár származás, akár házasság révén. Ugyanakkor nem tartja kizártnak azt sem, hogy a koporsó hiánya miatt, valójában csak véletlenül alakult ki a két csontváz különös testhelyzete.
A Guardian cikkéből kiderül, hogy a lelőhelyről számos Tudor-kori bőr- és textiltárgy is előkerült, amelyek között 22 bőrcipő, egy díszes pánt és lószerszámok szerepeltek. A leletek jól mutatják a korabeli London gazdagságát és kiterjedt kereskedelmi kapcsolatait is, hiszen előkerültek Spanyolországból és Itáliából származó selyemszövetek, sőt még Nyugat-Afrikából származó feketeborsot is találtak.
A kutatók szerint a környéken talált leleteket valószínűleg szemétként dobhatták az egykori Faggeswell patakba, amely London első földalatti vasútvonalának építése során telítődött fel. A megtalált tárgyakat és a csontvázakat szeptemberig lehet megtekinteni a londoni kikőtők és a kereskedelem történetét bemutató Museum of London Docklands kiállításában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap