Kelta temetőre bukkantak Kolozsvár mellett
2014. október 8. 13:12 MTI
Kelta temetőt találtak az észak-erdélyi autópálya nyomvonalát kutató régészek Kolozsvártól mintegy 20 kilométerre nyugatra, a kalotaszegi Magyarvista (Vistea) térségében - írta szerdai számában a Szabadság napilap. A felszínre hozott tárgyak arra utalnak, hogy a kelták hittek a túlvilági létben.
Korábban
A lapnak nyilatkozó Sorin Cocis régész elmondta, a Magyarvista melletti Gerecse dombon a 2010-ben elvégzett fémérzékelős vizsgálat jelezte először, hogy érdemes alaposabban átvizsgálni a területet. Akkor négy hamvasztásos kelta sírt ástak ki, amelyekben az időszámításunk előtti 4.-3. századból származó vas fegyvereket, kardot, lándzsát és késeket találtak.
A munkálatokat az elmúlt hetekben folytatták, és egy 1,8 hektáros területre terjesztették ki, amelyen 56 sírhelyet tártak fel, de a régészek azt feltételezik, hogy a temető sokkal nagyobb lehet. A sírokból hamvakat tartalmazó urnák, kerámiaedények, vasból készült fegyverek, kardok, lándzsák, kések és pajzsmarkolatok, valamint ékszerek, ezüst- és bronzkarperecek kerültek elő.
A felszínre hozott tárgyak arra utalnak, hogy a kelták hittek a túlvilági létben, mert dolgaikkal együtt temették el halottaikat, és ital- és ételáldozatot is elhelyeztek a sírokban - nyilatkozta az ásatásokat vezető régész. Hozzátette, egy 70 centiméter magas és 40 centiméter széles sírkövet is találtak, amelyen két faragott kar látszik. A régészek jelenleg a leletek feldolgozásán és restaurálásán dolgoznak, idővel pedig a tárgyakat múzeumban helyezik el.
Berecki Sándor régész, kelta-szakértő a Szabadságnak elmondta, hogy a kelták az i.e. 4. század utolsó negyedében hatoltak be Erdélybe, s az i.e. 2. évszázad elején vonultak ki onnan. A Szatmár megyei Csomaközön (Ciumesti) talált, madárral díszített sisak a legismertebb romániai kelta lelet. Kolozsvár környékén több kelta lelőhelyet is feltártak a múltban, ezek közül a közel száz sírból álló apahidai temető a legkiterjedtebb.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap