Irán ősi városai bizonyítják, hogy India és Mezopotámia civilizációi kereskedtek a bronzkorban
2023. március 19. 16:04 Múlt-kor
Korábban
Az iráni városok bukása
Valamennyi feltárt várost nagyjából egy időben, a harmadik évezred második felében elhagyták a lakói, és az a kiterjedt urbanizáció, amely a térséget jellemezte, a 2. évezred kezdetére eltűnt.
Az események mögött számtalan ok húzódhatott meg. Az egyik legközvetlenebb ok a kereskedelem áthelyeződése: az Indus-völgyiek Arábiába és Mezopotámiába hajóztak, ahelyett hogy az Iránon keresztül való fáradságos utat választották volna.
Tájkép a Dast-e-Lutból. A klímaváltozás nagy valószínűséggel jelentős szerepet játszott a városok elnéptelenedésében.
Az Amu-Darja civilizáció (Kr. e. 2300–1700) felemelkedésével a Sahdadhoz hasonló kereskedővárosok szerepe lecsökkent. Más kutatók szerint az éghajlatváltozás volt a felelős az iráni városok hanyatlásáért.
A sekély tavak kiszáradtak, a folyók vízhozama lecsökkent, és a nagyszámú, koncentráltan élő lakosság vízellátása bizonytalanná vált. A nemzetközi kereskedelem volumene is lecsökkent, miután a mezopotámiai városok elvesztették kiemelt szerepüket, és az Indus-völgyi civilizációt meghódították az árják.
Az iráni terület lakosai visszatértek a pásztorkodáshoz és a kisbirtokos földműveléshez, és ez a helyzet egészen addig nem is változott, amíg a Perzsa Birodalom 1500 évvel később meg nem hódította a területet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap