Imre király és András herceg: trónharcok a testvérek között
2014. december 1. 13:00 Németh Máté
Korábban
Dacolva a pápával - fegyverszünet a fivérek között
Andrást nem ijesztette meg III. Ince levele, továbbra is szuverén uralkodóként irányította hercegségét - pénzt veretett, kiváltságokat adományozott, egyházi ügyekben intézkedett -, sőt újabb területekkel egészítette ki azt. A hatalmában megerősödött uralkodó el is kezdett szervezkedni bátyjával szemben, aki - mikor értesült erről - nem maradt passzivitásban, és maga is komoly előkészületeket tett az esetlegesen kirobbanó harc megnyeréséért.
Kettejük küzdelme mindenekelőtt az egyházi réteg támogatásának megszerzéséről szólt. A pápa ugyan továbbra is Imrét támogatta - Andrást még kiközösítéssel is fenyegette -, de a magyar püspökök álláspontja már korántsem volt ennyire egyértelmű. András sikeresen a maga oldalára állított és az összeesküvésben felhasznált több olyan főpapot is, akik Imre országrészén működtek.
A fegyveres harc 1199-ben bontakozott ki, a helyszín pedig a Somogy megyei Rád volt. Az idősebb fivér győzelmet ünnepelhetett, testvérét egészen az osztrák határig üldözte, ahol az VI. Lipótnál talált menedéket. A siker nem részegítette meg a magyar királyt, rövid úton megbocsátott a korábban ellene áskálódó egyházi személyeknek, sőt a pápai közbenjárás következtében öccsével is kibékült, aki 1200-ban már Dalmácia és Horvátország hercegeként adott ki okleveleket.
A következő három évben béke jellemezte a király és a herceg kapcsolatát, a szentföldi hadjáratra ugyan továbbra sem került sor (köszönhetően többek között annak, hogy ekkor a Balkán területén Imre tényezővé vált a szerb, a boszniai és a bolgár belügyekben is), de abban megállapodtak, hogy a fogadalmat együtt fogják teljesíteni, Imre halála esetén pedig András örökölheti a trónt.
Az említett okok miatt ezt el kellett halasztaniuk, de egy keresztes had 1202-ben így is megindult a Szentföldre, amit nyugati katonák vezettek. A magyar király szemében növelhette a hasonló vállalkozással kapcsolatos bizalmatlanságot és bizonytalanságot az, hogy a keresztesek az őket szállító velenceiek anyagi követeléseit teljesítendő kifosztották és elpusztították a magyar kézen lévő Zára városát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.