Íme az egyetlen csontbizonyíték az ókori keresztre feszítésről

Az igen hosszú haláltusával járó kivégzési forma a Római Birodalomban terjedt el igazán: megbecsülni sem lehet, hogy hány ember lelte halálát a keresztfán. Spartacus felkelésének leverése után például hatezer rabszolgát feszítettek keresztre a Via Appia mentén, de több ezer keresztény is hasonló sorsra jutott. Ennek fényében igen hihetetlennek tűnhet, hogy csupán egyetlen olyan emberi csontot találtak a kutatók, amely még ma is át van szúrva a rómaiak szegével. Ráadásul néhány szakértő ennek hitelességét is erősen kétségbe vonja.

A legembertelenebb halálnem

Az egyik leghosszabb ideig tartó kínokkal járó kivégzési módszer a keresztre feszítés volt, amelynek rendszerét a rómaiak idején dolgozták ki: megkorbácsolás után az elítéltnek végig kellett vonulnia a városon, majd általában egy településen kívüli helyszínen szegezték a keresztre. Már a karthágóiak, az egyiptomi ptolemaidák és a zsidók is alkalmazták, ám a Római Birodalomban terjedt el igazán. Egyes elméletek szerint Perzsiából eredeztethető. Több ezer keresztény mártír lelte halálát fára szegezve, a középkorra azonban értelemszerűen visszaszorult a használata. Japánban a 16. századi keresztényüldözések idején ismét „divatba” jött, s vallási áhítatból kifolyólag a mai napig hallani lehet alkalmazásáról.

A „T”, „X”, „Y” vagy a hagyományos alakú kereszten haldokló elítélt napokig is szenvedhetett. A halál zömében a fulladáshoz köthető, ugyanis egy bizonyos idő eltelte után az áldozat – és főként a rekeszizma – annyira legyengült, hogy nem volt képes megemelkedni a levegővételhez. A halált úgy is gyorsíthatták, hogy az ún. „crucifragium” nevű eljárás során a szerencsétlen térdét eltörték, aminek következtében a lábtámasz megszűnt, nem volt képes felnyomni magát, s így 20-30 percen belül megfulladt. A leghíresebb ily módon kivégzett személy Jézus Krisztus volt (neki egyébként nem törték el a lábát, hanem az egyik katona szíven szúrta lándzsájával), ám a rómaiak tömegével feszítették keresztre Spartacus lázadó rabszolgáit is (mintegy 6 ezer embert) a Via Appia mentén a végső vereséget követően.

Az elítélt végtagjait 15-20 centiméter hosszúságú és egy centiméter átmérőjű szögekkel szegezték a keresztfához. A karok rögzítésénél általában a csuklónál ütötték be a szöget, ám egyes esetekben az alkarnál történt az igen fájdalmas bemenetel. A lábak esetén a sarokcsontba vagy a lábközépcsontba ütötték elölről vagy oldalról a szeget.

Az újkori guillotine-nal történő kivégzéshez hasonlóan az ókori keresztre feszítések is nyilvánosak voltak, azonban jóval tovább tartott a halálra ítéltek kínszenvedése. „Az összes halálbüntetés közül a legkegyetlenebb és legfélelmetesebb” – írta Cicero, míg Josephus Falvius zsidó történetíró „a legnyomorultabb halálnemnek” nevezte. A kereszthalál az egyik legelrettentőbb büntetési forma volt, hiszen a gyakran mezítelen és teljességgel megalázott elítélt élete utolsó napjait minden járókelő szeme láttára „élte le”. Minden arra járó láthatta, ahogy a szerencsétlen kiszárad, lassan megfullad vagy éppen egy fertőzés végez vele szép lassan.

Átszúrt bokacsont

Pontosan nem tudjuk, hogy mikor vezették be a rómaiak a keresztre feszítés büntetési intézményét, de a Kr. e. 3. században már meglehetős gyakorisággal találhatták a bűnözők magukat a keresztfán. A betiltására Kr. u. 337-ben került sor, amikor Nagy Konstantin Jézus Krisztus emlékére, valamint a kereszténység szimbólumára hivatkozva eltörölte e halálnemet. Tehát legalább hat évszázadon keresztül alkalmazták az embertelen kivégzési módszert, ennek ellenére kevés régészeti lelet utal rá, írja a Forbes.

1968-ban Vassziliosz Tzaferisz görög régész Jeruzsálem északkeleti részén dolgozott, amikor feltárt egy Kr. u. 1. századból való, jómódú zsidó férfi sírhelyét. Az osszárium felirata szerint az elhunyt neve Jehohanan ben Hagkol volt, a leletek pedig azt mutatták, hogy keresztre feszítették. Az elemzések szerint a 168 centiméter magasságú férfi 24-28 éves korában hunyt el és valószínűleg kétkezi munkával kereste kenyerét. Ami a legjobban felkeltette a szakemberek figyelmét, az a jobb sarokcsontjából kiálló hosszú szög volt, amely egy olajfadarabhoz szegezte a lábat. Szerettei valószínűleg nem tudták kihúzni a szöget a lábcsontból, így azzal együtt temették el.

A csontokat megvizsgáló Nicu Haas egyértelműnek vette, hogy Jehohanant keresztre feszítették, ugyanis a szöggel átlyuggatott sarokcsont mellett a csuklókon is szögbemenetre utaló nyomokat talált, valamint a crurifragium eljárás során alkalmazandó lábtörést is megállapította. A maradványokat 1980-ban újra elővették, és a modernebb kutatások már vitatták a korábbi megállapításokat. Szerintük a szög túl rövid volt, hogy mindkét sarokcsontot átfúrhassa, valamint úgy vélték, a csuklókon található sérülések sem traumás elváltozások voltak. Vizsgálataik szerint a térdcsontok pedig túlságosan is rossz állapotban voltak, így kizárták, hogy a crurifragium során keletkeztek ezen sérülései.

A patthelyzetig jutó vitát máig nem oldották meg, a maradványokat még 1980-ban eltemették, azóta senki sem vizsgálta őket újra. Mindezidáig ez az egyetlen szeggel átszúrt emberi csont, amelyet a régészek megtaláltak. Ugyanakkor kevés esély van rá, hogy másik ehhez hasonló lelet kerüljön a szakemberek elé, hiszen az elhunytak családtagjai a temetés előtt bizonyára eltávolították a szegeket. Érdekesség, hogy ritkán lehet találni ókori keresztfát is, ugyanis az elhasználódott fát nem tették el, hanem újrahasznosították valahol, végül pedig tűzre került.