Howard Katalint, VIII. Henrik hűtlen feleségét szexuális zaklatás érhette gyermekkorában
2017. január 19. 12:58
Korábban
Bezárva egy fiatal lányokkal teli szobába
Az érsek megbízottai mélyreható nyomozást folytattak, amely során különleges részletekre derült fény. Gyermekéveit a nyugat-sussexi Horshamben töltötte mostohanagyanyja, Norfolk özvegy hercegnéje felügyelete alatt. Az élet azonban nem volt olyan idilli, mint elsőre hangzik. A fiatal lányok az éjszakákat közösen egy „hölgyek kamrájának” nevezett teremben töltötték, amelyet éjjelente kulcsra zártak. Ám a hatalmas háztartás különböző úriemberei – köztük egy Francis Dereham nevű szolga – pontosan ismerték a fortélyokat, miként szerezhetik meg a kulcsot. Mindezt az utókor azért tudhatja, mert a Katalin szexuális kegyeiért sorban állók közül a zenetanár, Henry Manox féltékenységből elpanaszolta, hogy Dereham jobb „hozzáférést” élvez a kisasszonyok szobájához, valamint kegyeihez.
Cranmer igen alapos vizsgálata során – amely a királyné szexuális múltjának meglepően sok területére kiterjedt – kiderült, hogy e két férfi, akik a meghallgatáson is részt vettek, extrém részleteket tártak fel, hogy miként fedezték fel az ekkor még csupán a tízes évei elején járó Katalin testét. A vallomások alapján egyrészt még pontosabb képet kaphatunk a leendő királyné bájáról, valamint már gyermekkorában kialakuló nőies alakjáról, másrészt felmerül a kérdés, hogy miként hatott Katalin fejlődésére az a tény, hogy már 11-12 éves kora óta idősebb férfiak járkáltak be éjjelente a szobájába. Mindez különösen annak fényében megfontolandó, hogy az egyik zaklatója az egyik tanára volt, akinek nehezen lehetett volna nemet mondani.
Ha a szeretőjének a házassága után írt szerelmes levél hitelességét nem is firtatjuk, érdemes egy-két szót ejteni Thomas Culpepperről, akivel a királyné udvarhölgye, Jane Rochford közvetítésével kezdett szerelmi viszonyt. Culpepper, a király egyik kedvenc pártfogoltja igen kellemetlen alak volt. Egyszer megvádolták, hogy megerőszakolt egy nőt, ám Henrik közbenjárására végül nem ítélték el a férfit, aki később többször megfordult Norfolk özvegy hercegné udvarában, és pontosan tudta, mik zajlanak ott, miután leszáll az éjszaka. A Telegraph cikkírója, Lucy Worsley szerint több mint lehetséges, hogy a felmentett erőszakoló Katalin múltját használta ellene, ezáltal közelebb kerülhetett hozzá, a királyné pedig igyekezett kiengesztelni a zsarolót. Nem elképzelhetetlen ezáltal, hogy a fentebb idézett szerelmes levél elkészültét a félelem motiválta.
Howard Katalin nem kerülhette el a sorsát, és egy három hónapon át tartó, megalázó procedúrát követően, a hetek óta a Towerbe zárt királynéra 1541. február 13-án lesújtott a hóhér bárdja. Érdemes lenne átgondolni a Katalinról alkotott képet, – nem felmentve bűnei alól – egy hosszabb kutakodás után talán kiderülne, hogy nem egy szexuális ragadozóról van szó, hanem egy fiatal, naiv lányról, aki gyermekévei és neveltetése során sem a megfelelő értékeket látva cseperedett vonzó nővé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.