Hogyan „laposították el a járványgörbét” a spanyolnátha idején?
2020. március 31. 17:37 Múlt-kor
Korábban
A spanyolnátha tanulságai
2007-ben a Proceedings of the National Academny of Sciences (PNAS) tudományos szaklapban két tanulmány is megvizsgálta, miként hatottak a járvány terjedésére a különféle hatósági intézkedések az Egyesült Államokban.
A halálozási arányok, az időzítések és a korlátozó intézkedések súlyosságát összehasonlítva a kutatók arra jutottak, a halálozási arány mintegy 50 százalékkal alacsonyabb volt azokon a helyeken, ahol korán korlátozásokat vezettek be, mint ott, ahol későn vagy egyáltalán nem.
A leghatékonyabban azok a városok cselekedtek, amelyek egyszerre zárták be az iskolákat, templomokat és színházakat, valamint tiltották meg a nyilvános gyülekezést.
Ezek a preventív intézkedések nyerték a legtöbb időt a gyógymódok kifejlesztésére, és ezek csökkentették leginkább a közegészségügyi rendszerre helyeződő nyomást.
A tanulmányok egy másik fontos tényezőre is rávilágítottak: ahol a beavatkozások túl hamar véget értek, ott egy egyébként stabil városban is elszabadulhatott újra a járvány.
St. Louis vezetését például annyira felbátorította az intézkedések sikere, hogy az első eset után kevesebb mint két hónappal már fel is oldották azokat.
Ahogy az emberek újra elkezdtek nagy tömegben gyülekezni, a megbetegedések száma ismét szárnyalni kezdett. Azok a városok, amelyek hosszabb ideig érvényben tartották korlátozásaikat, nem tapasztaltak ilyen későbbi fellángolást.
A végkövetkeztetés tehát egyértelmű: 1918-ban a társasági érintkezések csökkentése, a „social distancing” volt a kulcsa a mára ismét a hírekben szereplő görbe ellaposításának. Ez pedig nagy valószínűséggel ugyanígy igaz száz évvel később is, az új koronavírus elleni küzdelemben.
„A hasznos történelmi adatok felbecsülhetetlen értékű kincsestárát még csak most kezdtük el felhasználni, hogy utat mutasson intézkedéseinknek” – írta a Columbia Egyetem epidemiológusa, Stephen S. Morse az egyik tanulmányban. „1918 leckéi, ha hallgatunk rájuk, talán elkerülhetővé teszik a történelem megismétlődését.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap