Hogyan alakította át a húsevés és az eszközhasználat az emberi arcberendezést?
2016. március 10. 14:05 MTI
A nyers hús fogyasztása és a pattintott kőszerszámok használata hatással volt az ősember arcberendezésének átalakulására - tárták fel a Harvard Egyetem tudósai egy Nature magazinban publikált új tanulmányban.
Korábban
A kutatók szerint a húsevés és a kőszerszámok alkalmazása miatt elődeinél kisebb fogazatra volt szüksége az ősembernek. A kisebb fogazat pedig hatással volt a beszédfejlődésre, valamint az agy méretének változására. Daniel Lieberman és Katherine Zink, a Harvard Egyetem tudósai a Nature folyóiratban publikálták tanulmányukat, amelyben egyúttal azt is állítják, hogy a főzés csak sokkal később vált elterjedté az ősembereknél - írta a BBC News.
Az emberi faj legősibb képviselőinek csak nagyon kevés fosszilis maradványát sikerült eddig feltárni. Mire a Homo erectus úgy kétmillió évvel ezelőtt megjelent a Földön, képviselői már nagyobb aggyal és testtel rendelkeztek, és szervezetük fenntartásához nagyobb energiabevitelre volt szükség. Paradox módon azonban fogaik kisebbek lettek, rágóizmaik és harapásuk ereje gyengébbé vált. Elődeikhez képest a gyomruk is kisebb volt. Mindezt magyarázhatná a táplálék főzésének elterjedése, ám az a kutatók szerint csak mintegy 500 ezer évvel ezelőtt következett be. Ez azt jelenti, hogy nem is játszhatott komolyabb szerepet a kisebb rágóizmok és fogak evolúciójában.
"Ha az ember eltölt némi időt a csimpánzok között, azt tapasztalja, hogy fél napjukat rágással töltik" - magyarázta Lieberman professzor. "Az emberi evolúció során bekövetkezett egy váltás, kevesebbet kezdtünk enni. Ezt két dolog tett lehetővé: elődeinknél sokkal jobb minőségű ételt ettünk, de olyan táplálékot is fogyasztottunk, amelyet előtte alaposan feldolgoztunk" - fűzte hozzá. A kutatók felnőtt kísérleti alanyok segítségével vizsgálták a hús fogyasztását, továbbá olyan zöldségekét is, amelyeket még a húsevés megjelenése előtt ehettek elődeink. Mérték, hogy mekkora izommunkára van szükség a rágáshoz, és mennyire sikerül megőrölni a fogaknak az ételt nyelés előtt.
A tudósok megállapították, hogy egyharmadnyi húst tartalmazó étrend esetén és a táplálék kőeszközökkel való feldolgozásával - a hús szeletelése, a növények összetörése - az ősembereknek 17 százalékkal kevesebbet kellett rágnia és 26 százalékkal kevésbé erőteljesen, mint elődeiknek. Lieberman és Zink tanulmányukban hangsúlyozták, hogy a húsevés elterjedése nagy részben azon múlt, hogy az ősemberek kifejlesztették a vágás-szeletelés technológiáját. A húsevéshez kevesebb rágóerőre volt szükség, mint a korai hominidák számára elérhető kemény növényi élelmiszerek megrágásához, de a kőeszközök mintegy 3,3 millió évvel ezelőtti megjelenése előtt a hominidák fogazata nem lett volna alkalmas arra, hogy hasznukra váljon a nyers hús fogyasztása - állapította meg a tanulmány.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


művészet
- Sebastião Salgadót a taposóaknák sem állították meg abban, hogy rögzítse a történelem fontos pillanatait
- Elfeledett nők pótolhatatlan hatása a zenetörténetre
- Sivatagi atyák Firenzében
- Napjainkig megosztó Friedrich Stowasser munkássága
- Élete végén szonetteket írt a Sixtus-kápolna festője, Michelangelo
- Névtelenül jelentette meg könyvét a Frankenstein szerzője, Mary Shelley
- Negatív kritikák sora után vált sikeres festővé Szinyei Merse Pál
- A lovasberényi Cziráky-kastély álomvilága
- Felesége mentette meg az őrülettől a különc Salvador Dalít
- 18:05
- A britek Washington elrablásával akartak fordítani a háborún 16:05
- Károly és Diana házassága már az elején sem volt ideális 15:12
- Hruscsov látogatása Amerikában 10:35
- A piócagyűjtőtől a főszékletőrig – a történelem hét legrosszabb foglalkozása 09:50
- 1848-as forradalom idején érte el népszerűsége csúcsát a zsarnokölő Bánk bán története 09:05
- Hőskultusz a 20. században: Zrínyi Miklós emlékének ápolása tegnap
- Savoyai Jenőről szóló kiállítással és Húsvéti vásárral nyitják a szezont március 15-én Schloss Hof kastélyában tegnap