Hivatalosan férfi ruhák viseléséért ítélték máglyahalálra Jeanne d'Arcot
2019. október 17. 09:41 Múlt-kor
Korábban
Örökség és legenda
Ha VII. Károly tett is bármiféle kísérletet az őt erős pozícióba segítő, eddigre 19 éves látó megsegítésére – ahogy azt később állította –, az eredménytelen volt. Mindazonáltal 1450-ben egy kimerítő újratárgyalás keretében gondoskodott a vádak alóli posztumusz felmentéséről.
Károly ugyanis igen sokat köszönhetett Jeanne-nak. Az általa elősegített koronázás jelentette a százéves háború fordulópontját, s idővel Burgundia is átállt Károly oldalára, a konfliktus végére pedig az európai kontinensen csupán Calais és térsége maradt az angol korona fennhatósága alatt.
Habár Jeanne d'Arc szerepe meglehetősen rövid volt, híre már ekkoriban elterjedt szerte Európában, hívei szemében pedig már mártírhalálával szentté vált.
A kor neves francia írónője, Christine de Pisan már 1429-ben elbeszélő költeménnyel állt elő a harcos leányról, amely még bebörtönzése előtt biztosította neki a publikum széles körű támogatását.
Kivégzését követően természetesen rövid időn belül felreppentek az egyre hihetetlenebb történetek arról, hogy Jeanne valójában elkerülte a halált, s a halálát követő években egy csaló is akadt, aki magát az orléans-i szűznek mondva látványos „csodákat” hajtott végre.
Rouen környékén annak ment híre, hogy Cauchon püspök minden igyekezete ellenére egyes szemtanúk sikeresen megmentették Jeanne földi maradványait a lángoktól.
Jeanne d'Arc kultusza a középkort követően a 19. században éledt fel újra, miután 1867-ben előkerült egy rejtélyes láda, amelyen a következő felirat szerepelt: „Ereklyék, melyek az orléans-i szűz, Jeanne d'Arc máglyája alatt találtattak”.
A ládában egy elszenesedett borda, összeégett fadarabok, egy darab lenszövet, valamint egy macska combcsontja voltak – utóbbi magyarázata az volt, hogy a középkorban szokás volt a boszorkányok máglyájára fekete macskát dobni.
A tárgyakat 2006-ban szénizotópos kormeghatározásnak, valamint különféle spektroszkópos elemzéseknek vetették alá, ezek eredménye szerint a maradványok valójában egy, a Kr. e. 6-3. századból származó egyiptomi múmiától származtak.
Az érdeklődés kitartott egészen a 20. századig, és érdekes módon mind Franciaországban, mind Angliában, katolikus, anglikán és egyéb felekezetek körében nagy tisztelet övezte Jeanne d'Arc alakját. A mártír szüzet 1909-ben boldoggá nyilvánították, 1920-ban pedig XV. Benedek pápa „Divina disponente” kezdetű bullájában a katolikus egyház szentjei közé emelte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn 14:20
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap