Hétköznapi örömök és bajok töltötték ki a császári pár házasságát
2023. november 29. 17:05 Vajnági Márta
Korábban
Míg a halál el nem választ
1765 augusztusában a császári család Innsbruckba utazott Lipót főherceg és Mária Lujza spanyol infánsnő esküvőjére. A kézfogót többnapos ünnepségsorozat kísérte. Augusztus 18-án este az Iphigenie című új balettet játszották, és noha Ferenc az elmúlt egy-két napban nem érezte jól magát, mindenképpen meg akarta nézni az előadást.
Nem sokkal kilenc óra után indult vissza a szállásra fia, József, két udvari kamarás és egy titkár kíséretében. A császár a lakosztályokhoz vezető szűk lépcsőn rosszul lett, elesett. Kísérői gyorsan ágyra fektették az előtérben. Röviddel ez után agyvérzést kapott és meghalt.
Mária Terézia vigasztalhatatlan volt. Augusztus végén így írt lányának, Mária Jozefának: „Te egy páratlan apát veszítesz el, én egy férjet, egy barátot, szerelmem egyetlen tárgyát. Szívünk és érzéseink negyvenkét éve csak egyetlen célt ismertek, hiszen együtt nevelkedtünk. Az elmúlt 25 évem minden csapását elviselhetőnek éreztem, mert ő a támaszom volt.”
Egy 1765 karácsonyán kelt levelében írta, hogy hálójának falát szürke drapériával vonatta be, szobájában pedig csak két gyertya pislákolt. A királynő is tudta, hogy ez a félhomály lehangoló, de úgy érezte, ez felel meg a szívére telepedett fájdalomnak.
Mária Terézia halála után egy apró cetlit találtak az imakönyvében, amelyen így összegezte a Ferenc mellett töltött éveket: „Ferenc császár, a férjem 56 évet, 8 hónapot és 10 napot élt, [és] 1765. augusztus 18-án este fél 10-kor halt meg. Vagyis 680 hónapot, 2958 és fél hetet, 20788 napot, 496992 órát élt. Boldog házasságom 29 évig, 6 hónapig és 6 napig tartott, és miután az nap, amikor a kezemet neki adtam, és amikor hirtelen elragadtatott tőlem, szintén vasárnapra esett, ez 29 évet, 335 hónapot, 1540 hetet, 10781 napot, 258744 órát tesz ki.”
Férje halála után Mária Terézia kizárólag feketében járt, élete végéig gyászolt. Utolsó 10 évében viszonylag gyorsan hanyatlott fizikailag és szellemileg is. Végül egy szerdai napon, 1780. november 29-én halt meg. December 3-án temették el Lotaringiai Ferenc mellé, azóta pihen ott imádott férje oldalán, immár sokszor negyvenkét éve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.