Hét rejtélyes emlékezetkiesés a történelemből, amelyekre máig nincs biztos magyarázat
2017. október 6. 14:36
Korábban
Ha nincs professzor, jó lesz a nyomdász is
1927-ben egy fényképes felhívás jelent meg egy olasz újságban, amely egy azonosítatlan férfiról számolt be, aki teljes emlékezetkiesést szenvedett és éppen egy torinói elmegyógyintézetben gondozták. Hasonlóan Monjoin esetéhez ezúttal is arra kérték az olvasókat, hogy jelentkezzen, aki felismeri a képen látható férfit. Minthogy ekkor már hosszú évek teltek el az első világháború óta, Olaszországban nem özönlöttek úgy a szeretteiket „bármi áron” visszakapni vágyó jelentkezők, mint 1918-ban Franciaországban. Végül azonban jelentkeztek az 1916-ban, egy ütközetben eltűnt Bruno Canella nevű professzor rokonai, akik azt állították, hogy a képen látható férfi valójában Canella.
Az amnéziában szenvedő férfit „haza” is költöztették, felesége pedig minden szokatlan vonását az emlékezetkiesés rovására írta. Később azonban kiderült, hogy a férfi valójában egy Mario Bruneri nevű nyomdász volt, aki későbbi elméletek szerint csak színlelte az egész amnéziát, hogy így meneküljön meg azt őt rablás miatt köröző rendőrök elől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.