Hét rejtélyes emlékezetkiesés a történelemből, amelyekre máig nincs biztos magyarázat
2017. október 6. 14:36
Az amnézia nemcsak a fiktív történetekben, de a valóságban is nagy felfordulást tud támasztani. Bár manapság már sokat tudunk az emlékezetkiesés különböző fajtáiról, a régen történt esetek kapcsán gyakran csak találgatni tudnak a kutatók is. Következzen hét rejtélyes emlékezetkiesés a történelemből, amelyekre máig nincs biztos magyarázat.
Korábban
A férfi, akinek balsorsa megalapozta a modern emlékezetkutatást
A neurológia történetének egyik leghíresebb esete kétségtelenül Henry Molaison nevéhez kapcsolódik. Az orvosi feljegyzésekben csak „H. M. páciens” névem emlegetett Molaison epilepsziában szenvedett, ezért 1953-ban vállalta, hogy aláveti magát egy kísérleti eljárásnak. A műtét elérte kitűzött célját és Molaison élete hátrelévő részében már tudta kontrollálni rohamait. Ugyanakkor egy nem várt „mellékhatás” is jelentkezett. Az akkor 27 éves férfi a műtétet követően elkezdett minden elfelejteni, szinte rögtön azután, hogy az adott esemény megtörtént.
A neurológusok fél évszázadon keresztül tanulmányozták Molaison rendkívüli állapotát, egészen a páciens 2008-ban bekövetkezett haláláig. Vizsgálataik lényegében lefektették a modern emlékezetkutatás alapjait és felismerték a halántéklebeny kiemelt szerepét az emlékezés folyamatában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Bátran harcolt hazája szabadságáért Rómer Flóris, a magyar régészet úttörője
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap