Adam Hensley

Hét híres mérgezés

Úgy tartják, hogy a méreggel való gyilkolás női technika, a történelem azonban – miként az mérgezéstörténeti összeállításunkból is kiderül – nem egy olyan esetet ismer, amikor férfiak is eme módszert választották ellenfelük likvidálására. 

Esti mese helyett ciánkapszula

„Apu! Miért nem esik sohasem, mikor dörög az ég?” – kérdezgették édesapjukat a Goebbels gyermekek 1945 áprilisában. A náci propagandagépezet vezetőjétől azonban a hat csemete egyszer sem kapott megnyugtató választ. Valójában nem vihar tombolt Berlin felett, hanem a Vörös Hadsereg nyomult előre megállíthatatlanul, ami elől Hitler egyik leghűségesebb híve, Joseph Goebbels a Führerbunkerrel közvetlen kapcsolatban álló Vorbunkerbe menekítette a gyermekeit.

A bezártság miatt egyre szomorúbb 5–12 éves gyermekek – akiknek fanatikus szüleik Hitler után H kezdőbetűs neveket adtak – énekléssel és a Führer kutyájával, Blondival való játékkal múlatták az időt. A Harmadik Birodalom vezetője gyakran meglátogatta őket, s mindig hozott egy kis csokoládét. Hitler nagyon szerette munkatársa gyermekeit, s még azt is megengedte nekik, hogy használják a fürdőszobájában lévő kádat, amely az egyetlen volt az Új Birodalmi Kancellária kertjei alatt lévő, hatalmas területű légoltalmi pincében.

A Führer öngyilkossága utáni napon, amikor már nemcsak a külső csatazaj, hanem az öngyilkosságba menekülő tisztek fejlövései is megzavarták a bunker csendjét, este 8 órakor a Goebbels szülők parancsára Helmut Kunz SS-fogorvos morfiuminjekciókat adott a lefekvéshez készülődő gyermekeknek. Mikor már öntudatlan állapotba kerültek, valószínűleg az édesanyjuk, Magda cianidot tartalmazó ampullákat tett a szájukba, majd állkapcsaikkal összenyomta azokat. E szörnyűséges tett után a szülők a Kancellária kertjében öngyilkosságot követtek el. A visszaemlékezések szerint Magda nem akarta, hogy a gyermekei túléljék a háborút, mert akkor a valószínűsíthető tárgyalások közepette nőttek volna fel, s állítólag azt mondta, hogy a reinkarnáció talán majd megadja utódainak a jobb sorsot.

Kevéssé ismert, hogy a legidősebb Goebbels gyermek, Helga felébredt az altatásból, s megérezve a veszélyt, küzdött gyilkos édesanyjával − minderre a szovjetek által elvégzett boncolás során talált zúzódások utalnak. A Szovjetunió bukása után a feloldott titkos dokumentumokból kiderült, hogy a gyermekek (valamint a szüleik, illetve Blondi, Eva Braun és Hitler) valószínűsíthető maradványait többször is eltemették, majd exhumálták, míg végül 1970-ben elégették őket, hamvaikat pedig a Biederitz-folyóba szórták.

Aki visszatért a siralomházba

„Te mindig azt hirdetted, hogy a rossz törvényt is meg kell tartani. Most téged hamisan halálra ítéltek, ha te most megszöksz a törvényes ítélet végrehajtása elől, akkor egész életed tanítását megdöntöd, hiteledet veszted” – hallotta a menekülő Szókratész saját lelkiismeretének hangját i. e. 399-ben, amikor egyik tanítványa a halálbüntetés elől szöktette meg őt athéni börtönéből.

Az ókor legnagyobb hatású filozófusától, aki évszázadok gondolkodását határozta meg, egyetlen írott betű sem maradt fenn. Gondolatait sétálva vagy lakomák alkalmával osztotta meg a tanítványaival, akik később lejegyezték szavait. A görög–perzsa háborúk után a Spárta és Athén között kirobbanó peloponnészoszi háború több csatájában is küzdő filozófus egész élete során a jó és az erkölcsösség mibenlétét kutatta, valamint kereste az emberek ideális közösségének megfelelő formációt. Néhány gondolata azonban szöges ellentétben állt szülőhazája, Athén berendezkedésével, ugyanis úgy gondolta, az ember tudatlanságból megy a bűn után, így elvetendő a tanulatlan tömegek uralma (vagyis a demokrácia), ugyanakkor a sorsolásos rendszert is rossznak tartotta. Úgy vélte, bölcs filozófusoknak kellene irányítaniuk az államokat.

A tanításai miatt rendkívül népszerű filozófus értelemszerűen nem nyerte el a politikusok tetszését, ráadásul államellenes tanai mellett a vallást is más színben látta. Helyzetét azzal is tovább rontotta, hogy dicsérte az ősi rivális, az Athénra többször is érzékeny vereséget mérő Spárta berendezkedését.

Az ellenségei, akiknek szükségük volt egy bűnbakra az Athént ért járványok, valamint a katasztrofális vereségek miatt, a filozófust végül perbe fogták. Végül istenkáromlásban, valamint az ifjúság tévútra való vezetésében találták bűnösnek Szókratészt, amelyekért halálra is ítélték. Az ítéletet önmagának kellett végrehajtania: meginni a bürök (Conium maculatum) mérgét. E verdiktet sokan a történelem legnagyobb justizmordjának tartják, azonban a korabeli vélekedés szerint a filozófus halála a közösség érdekeit szolgálta, ugyanis Szókratész több istenség legitimitását is megkérdőjelezte, a városra vonva ezzel haragjukat.

„A népnek valamennyi törvényt be kell tartania, még a rosszakat is” – jutott Szókratész eszébe szökésekor az egyik legfontosabb intelme, ezért visszafordult, és tanítványai legnagyobb megrökönyödésére visszaszökött a siralomházba. E tettével az elvek melletti kiállás örök példájává vált.

Nagy Sándor borozik

I. e. 323. június 11-én, körülbelül délután öt órakor, Babilonban, 32 éves korában elhunyt Nagy Sándor. A hír sokkolta az akkor már a mai Albániától Pakisztán keleti feléig terjedő birodalom alattvalóit, noha a hadvezér–király már tizenkét napja haldoklott. A makedónok sírva fakadtak, a perzsák leborotválták a fejüket, s a források szerint Sziszügambisz, III. Dareiosz volt perzsa király édesanyja – aki gyakorlatilag fiává fogadta Alexandroszt – megtagadta magától az ételt, s néhány nap múlva ő is meghalt.

Már az ókori történetírók sem jutottak közös nevezőre abban a kérdésben, hogy vajon mi okozta Nagy Sándor halálát, a többség akkor is valamilyen betegségre gyanakodott. 1996-ban egy Perzsia-szakértő tífuszt állapított meg, de felmerült a malária, a himlő és a leukémia is, amit az uralkodó alkoholizmusa és tüdőbetegsége csak súlyosbított. Nem kevesen azonban elképzelhetőnek tartják, hogy az erőskezű vezető összeesküvés áldozata lett: az egyik feltételezés szerint Ptolemaiosz arzénnal mérgezte meg az uralkodót, a másik azt állítja, hogy a király felesége, Roxána tette sztrichninnel, a harmadik pedig, hogy erre véletlenül, Nagy Sándor orvosainak figyelmetlenségéből került sor; ők hunyorgyökeret adhattak mit sem sejtő betegüknek.

A gyilkosságról szóló elmélet – amelyre Nagy Sándor, a hódító című filmjében Oliver Stone is utalt – nem teljesen légből kapott: az agyonhajszolt katonák korábban kisebb engedetlenségek formájában a király tudtára adták nemtetszésüket. 325-ben például ülősztrájkkal tiltakoztak az ellen, hogy tovább meneteljenek keleti irányba, a Gangesz felé. Ami igazán nagy főfájást okozott az uralkodónak, hogy a zendülésben magas rangú vezetők is részt vettek.

A legfrissebb kutatás kizártnak tartja, hogy III. Alexandrosszal arzén vagy ehhez hasonló méreg végzett volna, azok ugyanis jóval gyorsabban hatnak. A témát tíz éve kutató új-zélandi toxikológusok amellett érveltek, hogy a legendás hadvezért a borába kevert Veratrum album néven ismert fehér zászpa ölte meg, melyet már az ókori görögök is ismertek − bár ők elsősorban hánytatónak használták.

A mérgezett bor teóriáját látszik alátámasztani Szicíliai Diodórosz görög történetíró elbeszélése is, amely szerint megbetegedése előtt Alexandrosz egy nagy tál bort ivott meg Herkules tiszteletére. A bor, valamint a lakoma motívuma több forrásban is előkerül. A veratrummérgezés hirtelen fellépő gyomortáji és hasi fájdalmakkal jár, amit émelygés és hányás követ, majd a szívverés lelassul, és izomgyengeség lép fel. Alexandrosz tünetei is hasonlók voltak a betegsége alatt. Azonban meg kell jegyeznünk: Nagy Sándor halálának pontos okát így sem lehet megnyugtatóan tisztázni.

Aki másnak vermet ás…

Volt köztük pápa, bíboros, katonai parancsnok, méregkeverő és szent; kiárusították a pápai államot, de keresztes hadjáratot is hirdettek az Európát fenyegető oszmánok ellen. Megannyi szaftos és véres történetük a populáris kultúra kimeríthetetlen forrása – természetesen a Borgiákról van szó. A spanyol származású család feje, Rodrigo Borgia vesztegetések révén ülhetett 1492-ben Szent Péter trónusára, s ezt felhasználva még gátlástalanabbul folytatta megkezdett tevékenységét. Egy cél lebegett a szeme előtt: minél nagyobb vagyont felhalmozva még hatalmasabbá tenni a családját. Birodalmának kiépítéséhez egyik fiát, a pápai hadsereg parancsnokát, Giovannit használta fel, míg másik gyermekét, Cesarét 18 éves korában bíborosnak tette meg. Hatalmát latba vetve törvénytelen utódait a legbefolyásosabb uralkodóházak és családok sarjaival házasította össze.

A féktelen orgiák rendszeres látogatója, a befolyása növelése érdekében semmilyen eszközt nem szégyellő, szabados életű, az egyházfői tisztségre alkalmatlan Rodrigo (pápai nevén: VI. Sándor) a szóbeszéd szerint egy, az elővigyázatosságához abszolút nem illő „banánhéjon” csúszott el. A pápa 1503 augusztusában Adriano da Corneto bíboros villájába volt hivatalos egy egyszerű estélyre, amelyen fia, a hírhedt hadvezér–fejedelem, Cesare is részt vett. A Borgiák kitervelték, hogy a bíborosi szék megszerzése céljából elteszik láb alól a házigazdát. Állítólag az általuk oly gyakran használt méreg, a „la cantarella” nevű, cukorszerű, csaknem íztelen fehér port, az arzén egyik fajtáját keverték bele a boroskupákba, amelyek azonban a koccintás előtt összekeveredtek, s szerencsétlenségükre a saját mérgüket itták meg. Cesare túlélte, a pápa azonban tizenkét napi gyötrelmes szenvedés után elhunyt, halálával a család hatalma is napok alatt összeomlott. Sokak szerint azonban VI. Sándor halálát nem mérgezés okozta, hanem a Rómában tomboló malária végzett vele.

Napóleon gyomorrákja

A francia császár környezetének tagjai 1821. május 5-én egymást váltották az ágynál, hogy még utoljára leróhassák tiszteletüket. Napóleon azonban már nem volt eszméletén: se nem látta, se nem hallotta őket. A halála előtti percekben összefüggéstelen szavakat mormolt, amelyekből a „Franciaország”, az „élén” és a „hadsereg” szavakat lehetett kivenni. 17:49-kor a Szent Ilona szigetére száműzött hódító kilehelte a lelkét. A britek által elvégzett boncolás a halál okaként gyomorrákot állapított meg, az azóta eltelt csaknem két évszázad alatt azonban számtalan elmélet született, s a legtöbb szerint mérgezéses gyilkosság történt.

Néhány kutató úgy véli, inkább orvosi műhibáról beszélhetünk: Napóleon orvosa túladagolta a Calomel nevű hashajtót, amelyet a hódító gyomorbántalmaira szedett, ám a betegsége valószínűleg halálos kimenetelű lett volna akkor is, ha a halála előtti napon nem veszi be a szükséges hashajtó ötszörösét.

Mivel a bukott császár fogva tartásának költségeit fizető angoloktól kezdve Napóleon feleségén és a végrendelet kedvezményezettjein át a Bourbonokig, valamint a köztársaságpárti franciákig bezárólag rengeteg embernek állt volna érdekében a száműzött gyors halála, sok kutató szándékos gyilkosságot látott az esetben. A legtöbben ma már az arzénnal való mérgezést tartják Napóleon halála közvetlen okának. Ezt a hipotézist a császár hajtincsein 1961-ben, 1995-ben, valamint 2001-ben elvégzett vizsgálatok is igazolták. „Olyan mennyiségű arzénnal keveredett, amely kimeríti az arzénmérgezés fogalmát” – vélték az FBI bűnügyi szakértői. Alátámasztja az elméletet az a tény is, hogy Napóleon a száműzetés évei alatt rendkívül elhízott és elpuhult − a rák inkább krónikus soványságot idéz elő, különösen a végső stádiumban, ellenben az arzén elhízást eredményez. E feltételezést az is erősíti, hogy a császár koporsójának felnyitásakor a testet teljesen épen találták, az arzén pedig köztudottan lelassítja a szövetek bomlását.

Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy az arzénmérgezésre utaló tünetek közül a császár esetében hiányzott a fokozott hajhullás, valamint a jellegzetes csíkok kialakulása a körmökben. A gyilkosságot elvető, főként francia kutatók szerint elképzelhető, hogy arzénes gyógyszereket, esetleg arzénból készült hajápoló oldatot használhatott a császár, ami megmagyarázhatná a hajtincsekben lévő gyilkos anyag jelenlétét. Mindez azonban kevéssé hihető. A történet számtalan titokkal kapcsolódott össze a gyilkos személyétől és módszerétől kezdve a megrendelőkig bezárólag, s a néhány évente újraéledő viták jól jelzik: Napóleon halálának rejtélye máig megoldatlan.

Akinek méreg és golyó sem árthat

„Az újonnan testet öltött Krisztus.” – „Környezetében még a tehenek is több tejet adnak.” – „Maga a Gonosz.” – „Őrült pap.” – „Kecskeszagú mágus.” – „Részeges Griska” – Mindezt gyakran mondogatták az orosz parasztból a misztikus tanok iránt fogékony szerzetessé avanzsálódott Grigorij Jefimovics Raszputyinra, aki azt követően, hogy 1905-ben hipnotizőri képességét felhasználva a vérzékenységben szenvedő trónörökös, Alekszej betegségének tüneteit le tudta csillapítani, hihetetlen mértékű befolyást gyakorolt a cári családra.

A századfordulós Oroszország egyik legemblematikusabb figurája megosztotta a népet: voltak, akik a mai sztárokat megillető rajongással fordultak felé, s napokat álltak az ablaka előtt, hogy megpillanthassák. Szegényes higiéniája ellenére nők tucatjaival volt viszonya, ám növekvő hatalma egyre több embernek szúrt szemet a cári udvarban, sőt, a csőcselék körében is, akik 1915-ben a felakasztásáért tüntettek.

Az élete végéig írástudatlan, s ujjaival evő „őrült papot” 1916 előtt két alkalommal is megpróbálták megölni. Az első gyilkossági kísérlet egy szerzetes és egy püspök számlájára írható, akik feszületekkel kísérelték meg agyonverni a „Gonoszt”. Pár évvel később egy feltehetően felbérelt prostituált akarta leszúrni a hatalomtól megrészegedő, és egyre inkább züllött életmódot folytató, a szexuális aktusok végeláthatatlan sorát vallási kötelességének érző, állandóan részeg mágust, aki a szentpétervári fürdőkben rendezett orgiákat.

Végzete 1916. december 30-án érte utol Raszputyint. Feliksz Juszupov herceg – akinek felesége szintén a szerzetes hatása alá került – vacsorára invitálta a mágust. Juszupov ciánnal mérgezett borral és süteménnyel kínálta a még otthonában elfogyasztott madeirai bortól kóválygó vendégét, ám az a tekintélyes adag elfogyasztása ellenére sem fordult az asztal alá. Az elképedt herceg ekkor pisztollyal hátba lőtte őt, ám hiába ujjongott jelen lévő összeesküvő társaival, mert a meglőtt Raszputyin feltápászkodott, és támolyogva elindult a kijárat felé.

Ekkor egy másik nemes fejbe lőtte, majd a biztonság kedvéért a konspirátorok összeverték, s a jeges Névába dobták áldozatukat. Raszputyin szívósságát bizonyítja, hogy a boncolásnál vizet találtak a tüdejében, ami a fulladásos halál jele, azaz a hipnotizőr feltehetően még élt, amikor a folyóba hajították.

Menekülés a halálba

„Úgy megrágta áldozatát, akár egy kannibál” – kavarták fel az Egyesült Államok Indiana államának csendes mindennapjait a sajtóban megjelenő szalagcímek 1925-ben. A megrázó állítás az állami Ku-Klux-Klan Nagy Sárkányáról, vagyis legfőbb vezetőjéről szólt, aki brutális módon bántalmazta, majd megerőszakolta áldozatát, Madge Augustine Oberholtzert.

David Curtiss Stephenson az állami kormányzó beiktatásának ünnepsége alkalmával ismerkedett meg a lánnyal, aki a helyi ifjúsági olvasókör vezetőjeként dogozott. Oberholtzer többször is elutasította a férfi közeledését, azonban végül beadta a derekát. A viszony mindkét félnek „előnyös” volt: míg a lány az állam egyik legkorruptabb, legnagyobb befolyással bíró szervezetébe dolgozhatta be magát, a férfi segítséget kapott könyve megírásához és terjesztéséhez.

A lány azonban néhány hét után váratlanul véget vetett a kapcsolatnak, ami mélységesen sértette az egyébként nagy hatalommal bíró férfit. 1925. március 15-én este, egy partiról hazaérkezve az az üzenet fogadta Oberholtzert, hogy ha találkozik Stephensonnal, akkor az segít neki abban, hogy megtartsa a költségvetési megszorítások miatt igencsak bizonytalan állását.

Madge még aznap este elment a férfi palotájába, ahol a testőrök több pohár whisky felhajtására kényszerítették. Ezt követően Stephenson fegyvert szegezett rá, és így vitette fel a Chicagóba tartó magánvonatára, ahol többször is megerőszakolta a leitatott lányt. Az védekezni sem tudott a kannibalizmusra emlékeztető, mély, teste minden pontját érő harapások ellen.

Egy chicagói hotelben magához térve, végső elkeseredésében úgy döntött: öngyilkos lesz. Az őt őrző testőrt rávette arra, hogy kísérje el egy közeli üzletbe, ahol más árucikkek mellett egy doboz – akkoriban fertőtlenítőszerként használt – higany-kloridot is vásárolt. Hat darab tablettát vett be belőle, amitől iszonyatos állapotba került, s már vért is hányt. Elrablója csak úgy akarta kórházba vinni, ha előbb összeházasodnak a közeli kápolnában. A lány erre is nemet mondott, s ekkor a férfi bepánikolt, s s mégiscsak elengedte a foglyát. A kórházba késve kerülő lányon azonban az orvosok már nem tudtak segíteni: 1925. április 14-én Staphylococcus-fertőzés és higanymérgezés okozta veseelégtelenség következtében elhunyt.

A bírósági tárgyalás során kiderítették, hogy a nemi erőszak és másodfokú gyilkosság vádjában bűnösnek talált férfi kegyetlen harapásai önmagukban is életveszélyes fertőzéseket okoztak. A kirobbant botrány miatt tömegével léptek ki a tagok az indianai KKK-ból. A börtönbe került Stephenson bosszúból bemártotta a vele kapcsolatot ápoló korrupt állami hivatalnokokat. A csuklyás szervezet számára ez volt a kegyelemdöfés: a több mint 250 ezres tagság létszáma néhány év alatt 4 ezer főre zsugorodott.

A teljes cikk a 2015 TAVASZ számunkban olvasható.

Rendelje meg a kiadványt!
megrendelem a számot
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2016. téli száma