Hatalmas római fürdőt tárnak fel Angliában
2015. január 20. 11:05
Egy nemzetközileg is jelentős, közel kétezer éves, több száz főt befogadni képes római fürdőt fognak feltárni az elkövetkezendő években a délnyugat-angliai Exeterben. A katedrális melletti területet már 1971-ben felfedezték a szakemberek, azonban pénzügyi okokra hivatkozva vissza kellett temetniük a régészeti helyszínt.
Korábban
Az exeteri katedrális szomszédságában lévő zöld gyep alatt 1971-ben páratlan szépségű római fürdőkomplexumra bukkantak régészek, azonban a pénzügyi források hiánya miatt, valamint a leletek védelme érdekében vissza kellett temetniük a felásott területet. Most, 44 évvel később a brit örökségvédelmi alap 8,7 millió fontos támogatásának segítségével újraindulhatnak a munkálatok.
Az 1971-es ásatás Exeterben
Martin Pitts, a terület feltárásáért felelős exeteri régész szerint "hatalmas lehetőség kopogtatott be hozzánk". A BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy a fürdők építészeti stílusa a kontinentális hatást tükrözi. A több száz fürdőből álló komplexum i. sz. 60-65-ben épülhetett, tehát csak néhány évvel a római hódítás után, amikor a terület még korántsem volt pacifikálva.
A tervezett múzeum látványterve
A projekt teljes költsége 12,8 millió font lesz, a legjelentősebb délnyugat-angliai római kori régészeti helyszínének kapui várhatóan 2017-ben fognak megnyílni a nyilvánosság előtt.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- A britek Washington elrablásával akartak fordítani a háborún 16:05
- Károly és Diana házassága már az elején sem volt ideális 15:12
- Hruscsov látogatása Amerikában 10:35
- A piócagyűjtőtől a főszékletőrig – a történelem hét legrosszabb foglalkozása 09:50
- 1848-as forradalom idején érte el népszerűsége csúcsát a zsarnokölő Bánk bán története 09:05
- Hőskultusz a 20. században: Zrínyi Miklós emlékének ápolása tegnap
- Savoyai Jenőről szóló kiállítással és Húsvéti vásárral nyitják a szezont március 15-én Schloss Hof kastélyában tegnap
- Az egyenlő jogok után az egyenlő esélyekért küzdenek a nőszervezetek tegnap