Hat eltaszított királyi hitves, aki végül felülkerekedett férjén
2017. szeptember 5. 18:39
Korábban
A királyné, akit sosem koronáztak meg
IV. György még trónörökös korában meglehetősen fényűző és botrányok övezte életet élt, ami egyre nagyobb adósságokba kényszerítette. Apja, III. György pedig csak azzal a feltétellel volt hajlandó kifizetni ezeket, amennyiben fia beleegyezik, hogy feleségül veszi a gazdag hozománnyal kecsegtető brunswicki hercegnőt, Karolinát.
Az 1795-ben rendezett mennyegző és az azt követő házasság azonban nem úgy sült el, ahogy azt egy angol királytól elvárták. Beszámolók szerint György herceg, miután találkozott jövendőbelijével sietősen visszatért szobájába egy pohár brandy elfogyasztására. Karolina sem volt jobb véleménnyel a trónörökösről és megjegyezte, hogy „nagyon kövér és egy cseppet sem olyan jóképű mint a portréján”.
Bár házasságuk első napjainak eredményeképpen a párnak született egy Sarolta névre keresztelt lánya, de néhány héttel később már külön éltek egymástól. Karolina saját udvartartást vezetett, árvagyerekeket fogadott örökbe, szeretőket tartott és beutazta Európát.
Amikor IV. György 1820-ban végre trónralépett, mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza azt, hogy feleségéből királyné legyen. A hatalmas szenzációt keltő perben a közvélemény azonban erősen Karolina pártját fogta, aki minden tiltás ellenére felbukkant György koronázásán és beállt a Westminster Apátság kapujába. Bár végül nem engedték belépni a koronázásra, és alig egy hónappal később Karolina elhunyt, az utókor igazságot szolgáltatott neki, már ami az őt megillető királynéi címet illeti. Sírkövén ugyanis a következő szöveg szerepel: „Itt nyugszik Karolina, Anglia sértett királynéja”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Sajátos humorával színesítette diplomáciai küldetéseit Fülöp herceg
- Galtierinek bukást, a „Vasladynek” népszerűséget hozott a falklandi háború
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap