Hat asszony a történelemből, akiket senki sem szeretett volna anyósának
2017. május 16. 08:30
Korábban
Az anyós, aki agyonszekálta az amerikai elnököt
Édesanyja véleménye szerint Bess Wallace sokkal jobb férjet is választhatott volna magának egy farmer fiánál, aki nem szerzett főiskolai diplomát, és nem úgy tűnt, hogy hosszú ideig meg tudna ragadni egy munkahelyen. A férfit úgy hívták, Harry Truman. Mivel a friss házasoknak néhány évig nem futotta saját otthonra, szerencséjükre végig élvezhették Madge Gates Wallace, Bess édesanyja kellemes társaságát. Miután Harry politikai pályára lépett, anyósa folyamatosan ócsárolta, megkérdőjelezte döntéseit és kifejezte kétkedését azzal kapcsolatban, hogy valaha is képes lenne sikereket elérni.
Arra számított (a Chicago Daily Tribune-nal egyetemben), hogy Thomas Dewey (akit azonnal megkedvelt) legyőzi vejét az 1948-as elnökválasztáson – mint tudjuk, nem lett igaza. Többször is kijelentette, hogy Harry egyedül Bessie-nek köszönheti, hogy végül a Fehér Házban kötött ki, az azonban nem derogált neki, hogy beköltözzön az elnöki rezidenciára, ahol még évekig folytatta veje bosszantását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05