Háromszáz év után tárgyalhatják újra a csecsemőgyilkossággal vádolt boszorkány ügyét
2015. október 13. 19:05
Újratárgyalhatják egy több száz évvel ezelőtt kivégzett, többek között az ördöggel való cimborálással és csecsemőgyilkossággal vádolt boszorkány ügyét. Egy dél-tiroli olasz kisváros, Brentonico városi tanácsa keresetet nyújtott be az illetékes bíróságon az 1716-ban a városban boszorkányság vádjával halálra ítélt Maria Bertoletti perében hozott ítélet felülvizsgálata ügyében. Mint a város polgármestere, Christian Perenzoni elmondta, szeretné, ha igazságot szolgáltatnának az ügyben, és kiküszöbölnék a több száz évvel ezelőtt elítélt nő méltóságán esett csorbát.
Korábban
A kortársai által csak Toldinaként ismert Maria Bertoletti a Brentonicótól mintegy 13 kilométerre délkeletre fekvő Pilcantéban született és nőtt fel. Miután első férje meghalt, hozzáment a San Martinó-i plébánia sekrestyéséhez, Andrea Toldinihez. Az asszony – akinek egyik házasságából sem született gyermeke – hatvanéves volt, amikor többek között varázslás, szentségtörés, bálványimádás, szodómia, paráznaság, az ördöggel való cimborálás és csecsemőgyilkosság vádjával letartóztatták. Különösen a csecsemőgyilkosság vádja miatt szállt szembe vele a közösség, ez pedig megpecsételte az asszony sorsát.
Az ítélet egy 18. századi átirata alapján Toldina 13 éves korától folytatta bűnös „üzérkedéseit”, amikor boszorkány nagynénje, Agostina Bertoletti a gonosz szolgálatába állította. Eszerint Agistona egy hétfői éjszaka kellős közepén elcipelte az unokahúgát egy démoni találkozóra, amelyet maga a kecskepatás ördög vezetett. A lány sötétség ura előtt letérdelve megtagadta Istent, a Szentháromságot, Szűz Máriát, a szenteket, katolikus hitét, a keresztség szentségét, valamint saját, az ördög által nemkívánatosnak talált nevét. Új nevet kapott, a hátát egy undorító fekete löttyel leöntve újrakeresztelték, bal karját pedig egy hideg vasszerkezettel megjelölték.
A sátáni hatalomnak hűséget esküvő lány innentől kezdve az ördög vazallusának tekintette magát. Megígérte, hogy havonta egy gyermeket meg fog rontani, az emberek között pedig súlyos betegségeket fog elterjeszteni. Cserébe az ördög csodákat fog az érdekében véghezvinni, bármikor kielégíti csillapíthatatlan nemi vágyát, és megáldja halála után. Toldina innentől kezdve megszentelt hamvakból, szentelt vízből, olajból és a nagyhét során használt gyertyákról lecsöpögő viaszból készített kenőcs segítségével minden éjjel boszorkánygyűlésekre repült, ahol minden lépésével balra haladva sátáni táncot lejtett, és többször is megcsókolta az ördög fenekét. Még Toldina szüzességét is a fiatal férfi alakjában megjelenő, jéghideg érintésű ördög vette el.
A fent említett vegyület segítségével Toldina megölt egy Margarita nevű pilcantei lányt, akit korábban már ödémával sújtott. 1714-ben Toldina elérte, hogy Margarita öccse, Felipe Saiano a testén megjelenő daganatok következtében meghaljon. Egy évvel később egy vaj és hamvak keverékéből álló kotyvalékkal szintén rákos megbetegedést előidézve ölt meg egy Lorenzo nevű fiút. 1711-ben betört a pilcantei Giacomo Antonio Venturi otthonába, akinek ötéves fiát, Pietrót egy forró sajttal teli üstbe hajította. A hároméves Antonio Balconit, egy Bartolomea nevű négyéves kislányt, valamint saját unokaöccsét, Giovanni nevű testvére fiát, Andreát a gyomrukba juttatott ördögi kotyvalék segítségével tette el láb alól. Francesco Balconi kisgyermekét már felesége, Maddalena anyaméhében meggyilkolta. Gonosztettei azonban nem csak a gyerekeket érintették: a felnőtteket – különösen a nőket – különböző súlyos betegségekkel sújtotta, férjeiket pedig impotenssé tette. Biztosak lehetünk azonban benne, hogy mindezen vádak alapjai a tanúvallomások voltak, Toldina pedig kínzás hatására vallotta be "gonosztetteit".
A bírósági eljárásra az aviói kastélyban került sor. Ez volt az utolsó boszorkányper, amelyet itt tartottak. Miután 1716. március 14-én Toldinát halálra ítélték, a Brentonicóban lévő Palú Parkban felállított vesztőhelyre vitték. A hóhérnak 75 német forintot fizettek, hogy az összegyűlt városlakók előtt lefejezze az asszonyt. Miután ez megtörtént, Toldina testrészeit elégették. Mivel az 1700-as évek elején a terület a Német-római Császárság uralma alatt állt, az asszonyt nem egyházi, hanem világi hatóság ítélte el. A periratokat őrző levéltár a második világháború alatt sajnos leégett, így az ügyet csak a fennmaradt ítéletből, valamint Toldina ügyvédje, Giovanni Battista del Pozzo összefoglalójából ismerjük. Az ügy felülvizsgálata komoly nehézségekbe ütközhet, mivel nem elég, hogy a trentói (régebben Trient vagy Trident) fellebbviteli bíróságnak mindössze két dokumentumból kiindulva kell majd újratárgyalnia az ügyet, de egy korabeli joggyűjtemény, a 16. században keletkezett Constitutio Criminalis Carolina alapján kell majd meghoznia az új ítéletet. A városi tanács már meg is bízta Carlo Andrea Postinger történészt további, az ügyben keletkezett eredeti dokumentumok felkutatásával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05