Hadigépeivel vonhatta magára a rómaiak haragját Arkhimédész
2023. szeptember 12. 14:20 Forisek Péter
Korábban
„Ne zavard a köreimet!”
A városlakók hősies helytállása és Arkhimédész szerkezetei miatt Szürakuszai ostroma csaknem három éven át tartott. Marcellus végül nem hadigépekkel, hanem csellel vette be a várost, mivel észrevette, hogy az egyik falrészt kevésbé őrzik a védők.
Támadását erre a területre összpontosította, így előbb azt foglalta el, majd katonái betörtek a város minden pontjára. A hosszú ostromtól és a veszteségektől vérszomjas római katonák a városlakók kiirtását és Szürakuszai teljes elpusztítását követelték hadvezérüktől.
Habár a parancs úgy szólt, hogy a zseniális görög tudóst élve kell elfogni, egy római katona az ostrom során meggyilkolta a legenda szerint nem túl tisztelettudóan beszélő Arkhimédészt
Marcellus azonban ellenállt nekik, így mind a város, mind a lakosság jelentős része megmenekült. Arkhimédészt azonban elérte a rómaiak bosszúja. A későbbi hagyomány szerint az akkor már 75 éves tudós éppen a homokba rajzolgatta egy újabb számítását vagy hadigépét, amikor egy fosztogató római katona rátalált, és zsákmányt követelt tőle.
A tudós felháborodva, hogy munkájában félbeszakítják, csak annyit vetett oda a katonának: „Ne zavard a köreimet!” (latinul: Noli tangere circulos meos!) A katona erre meggyilkolta, Marcellus azonban, aki kegyesen bánt a legyőzött ellenségeivel, másrészt nyilván igényt tartott volna Arkhimédész értékes szolgálataira, meggyászolta ellenfelét.
A római férfiak számára két erény kiemelkedően fontos volt: a virtus, vagyis a bátorság és a pietas, vagyis a kegyesség. Marcellus, bár Arkhimédész számos katonája halálát okozta, és szerkezeteivel évekig elnyújtotta Szürakuszai ostromát, egy méltó síremléket állított a tudósnak, amelyre legismertebb tételét, egy hengerbe írt gömb és kúp körvonalait vésette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A gyerekeket és felnőtteket egyaránt magával ragadta George Lucas űrmeséje 10:35
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát tegnap
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat tegnap
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró tegnap
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése tegnap
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne tegnap
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét tegnap
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban tegnap