Gyermekeiről is vallott Diana hercegnő elárverezett bizalmas leveleiben
2017. január 6. 10:27 MTI
Az előzetesen néhány száz fontra becsült ár sokszorosáért, több ezer fontért kelt el egy csütörtöki angliai árverésen a néhai Diana hercegnő féltucatnyi bizalmas levele. Az aukcióra bocsátott hat Diana-levél összesen 15 100 fontért (több mint 5,5 millió forintért) kelt el.
Korábban
Károly brit trónörökös egykori felesége, aki 1997-ben hunyt el egy párizsi autószerencsétlenségben, az 1980-as és az 1990-es években rendszeres levelezésben állt Cyril Dickmannel, a Buckingham-palota köztiszteletben álló akkori főgondnokával, aki fél évszázadon át szolgálta a brit királyi családot e tisztségében.
Dickman hagyatékából a Cheffins aukciósház csütörtökön - más tételek mellett - Diana hat személyes, kézzel írott levelét is árverésre bocsátotta. Az egyik levélben a néhai hercegnő arról számolt be, hogy másodszülött fia, Harry herceg - aki az idén ünnepli 33. születésnapját - annak idején jól érezte ugyan magát az általános iskolában, de rendetlenkedései miatt "állandóan bajba került". Ez a levél az aukciós ház 600-900 fontos előzetes árbecslésével szemben 2400 fontért (880 ezer forintért) kelt el a csütörtöki liciten.
A "bajkeverő" jelző Harryre a későbbi években is ráillett: a herceg kamaszként és fiatal felnőttkorában elsősorban botrányos kocsmai tivornyáiról és féktelen ivászatba fulladó bulijairól vált hírhedté, de ma már megbecsült, hadviselt tagja a királyi családnak. Harry, aki kétszer is megjárta az afganisztáni frontot, néhány éve egy lapinterjúban elismerte, hogy csak a hadseregben eltöltött tíz év mentette meg őt "a teljes elzülléstől".
Egy másik, szintén csütörtökön elárverezett, 1984-ben kelt levelében Diana arról számol be Dickmannek, hogy elsőszülött fia, az akkor kétéves Vilmos herceg - aki édesapja, Károly trónörökös után majdan az Egyesült Királyság uralkodója lesz - "imádja" abban az évben született öccsét, és "vég nélkül ölelgeti, puszilgatja" Harryt. Erre a levélre a Cheffins 400-600 fontos előzetes árbecslést adott, ám a licit 3200 fontnál (1,2 millió forintnál) állt meg. Az aukcióra bocsátott hat Diana-levél összesen 15 100 fontért (több mint 5,5 millió forintért) kelt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap