Felhőkarcolóhidak és üvegkupola Manhattan felett – így is kinézhetne ma New York
2017. március 17. 17:26
A Gellért-hegyen piramis épülhetett volna, Budapesten számos felhőkarcoló is állhatna és a fővárosiak a „Horthy-plázának” csúfolt Deák téri bevásárlóközpontban bámészkodhattak volna, ha megvalósulnak bizonyos, a lehetőségektől és a jó ízléstől olykor elrugaszkodott városrendezési tervek. Ugyanez igaz New Yorkra is, ahol hasonlóan monumentális tervek születtek az elmúlt 150 évben. Hogyan nézne ki ma New York, ha ezek megvalósultak volna?
Korábban
A „zseniális rosszfiúnak” is nevezett Raymond Hoodot többek között a Rockefeller Center, a Daily News Building és a chicagói Tribune Tower tervezőjeként tartják számon. De mi a helyzet azokkal az elképzeléseivel, amelyek csak tervrajzok formájában maradtak fent? Csodálhatunk-e egy olyan városképet, amely sohasem valósult meg? Ez az egyik központi kérdése Sam Lubell és Greg Goldin új könyvének, A soha meg nem épült New Yorknak, amelyben a szerzők számba veszik azokat a városrendezési terveket, amelyek a bürokrácia gáncsoskodása miatt, költségvetési okokból vagy egyszerű balszerencse folytán nem valósulhattak meg – olvasható az Atlas Obscura cikkében.
1925-re New York – Londont lehagyva – a világ legnagyobb városa lett. A forgalmat egyre nehezebben lehetett kulturált keretek között tartani, ezért Hood a város tehermentesítése érdekében számos hidat tervezett Manhattan folyói fölé, amelyeket 50-60 emelet magas épületek szegélyeztek volna. A hidak tele lettek volna boltokkal és színházakkal, a vízi sportok kedvelőit pedig liftek vitték volna a folyókig. Hood elképzelései szerint több mint egy tucat hasonló híd szelte volna át Manhattan folyóit, végül azonban a terv nem valósult meg.
Persze nem csak Hoodnak voltak olyan elképzelései, amelyek kihasználták volna a folyók adta lehetőségeket. 1946-ban Wallace K. Harrison és William Zeckendorf X-city nevű tervükben íves felhőkarcolókat és helikopter-leszállópályákat is magában foglaló hatalmas komplexumot álmodtak meg az East riverre. Egy évtizeddel később Frank Lloyd Wright terve egy kis, hotelekkel, apartmanokkal, színházakkal és kórházakkal teli minivárossá varázsolta volna Ellis Islandet, amelyben még planetárium és jachtklub is helyet kapott volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap