Fájdalmas és gusztustalan praktikákkal próbálkoztak a történelmi gyógyítók
2024. február 21. 14:20 Múlt-kor
Korábban
Tetvek a péniszben
Az angolszász kori Angliából mindössze néhány, orvosságokkal foglalkozó munka maradt ránk. Az egyik ezek közül az óangol nyelven, a késő 10. vagy a korai 11. században írt, egyes helyeken óír és latin szavakkal és mondatokkal színesített Lacnunga, amely szintén nem nélkülözi a szokatlan gyógymódok felsorolását. Egy nő hirtelen történő megnémulása esetén például javasolta, hogy daráljunk le borsmentát, csomagoljuk be egy gyapjúszövetbe, majd helyezzük a nő alá, aki ettől hamarosan jobban lesz.
Aranyér esetén a Lacnunga azt tanácsolta, hogy vegyünk 3-4 gyökeret, süssük meg forró parázson, majd vegyünk le egyet, zúzzuk össze, tegyük oda a fenekünkhöz amilyen forrón csak bírjuk, majd ha lehűlt, tegyünk a helyére másikat. Ezt hagyjuk ott egy-két napig.
„Fogorvos”, azaz a Fájdalom Andries Dirksz Both 17. századi németalföldi festő Az öt érzék c. sorozatából
Láz esetén amellett, hogy vérehulló fecskefű sörbe történő belemorzsolását javasolta a gyógymódgyűjtemény, az érintettnek a következőt kellett a karjára írnia: + T + ωA. Fogfájás esetén meglehetősen kétségbeesettek lehettek az angolszászok, mivel azt javasolták – Jézushoz hasonlóan, aki a szöveg szerint Péter fogfájása esetén cselekedett így (valójában ilyesmit nem ír a Biblia) –, kérjük az Atya, (a Fiú), a Szentlélek, a föld, a menny, az angyalok húsz kara, a hatvan próféta, a 12 apostol, a 4 evangélista, valamint az összes szent segítségét.
Nem kizárt persze, hogy ez többet használt, vagy legalábbis nem rejtette magában súlyosabb megbetegedés veszélyét, mint az egyiptomiak fogfájás ellen használt módszere, akik egy döglött egeret tettek a szájukba.
Az elsősorban sebészként ismert, 15-16. században élt Hieronymus Brunschwig orvosi könyve, a John Hollybush fordításának köszönhetően I. Erzsébet Angliájában A most excellent and perfecte homish apothecarye or homely physik booke, for all the grefes and diseases of the bodye címen megismert és használt munkája hajhullásra égetett galambürülék használatát javasolta, náthára egy darabka fehérrépa orrba történő feldugását, vizeletürítési problémákra három nagy tetű belehelyezését a péniszbe.
Jan Havickszoon Steen: Az orvos látogatása (1660 k.)
A Svájcban élt doktor nem szerette volna, ha a tuberkulózisban szenvedő betegek túlzottan optimisták lennének kilátásaikat illetően, ezért amellett, hogy közölte, nincs esélyük a felépülésre, a fájdalmak enyhítésére korabeli morfiumként többek között csigák házukkal történő elfogyasztását ajánlotta. Úgy vélte, fülzúgásra a legjobb orvosság, ha a beteg a fülébe kenderolajat önt, majd elkezd ugrálni azon a lábán, amelyik oldali füle cseng, asztma esetén pedig a legtöbb, amit az ember tehet, hogy elfogyasztja egy róka tüdejét, miután borba áztatott gyógyfüvekkel és édesgyökérrel átmosta azt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.