Évtizedekig tökéletesen ép maradt Szent Bernadett holtteste
2016. február 11. 10:49
Hideg, borús februári nap volt. Dél körül járt az idő. Bernadette Soubirous, a Pireneusok lábánál fekvő városka, Lourdes molnárjának legidősebb lánya húgával, Marie-val és a szomszéd kislánnyal épp rőzsét szedett a hegyi patak partján, hogy este legyen mivel alágyújtani a vacsorának.
Korábban
Mivel kevés tűzifának valót találtak, Marie és a szomszéd lány úgy döntöttek, átmennek a patak túloldalára. A gyakran betegeskedő, vézna Bernadette eleinte vonakodott mezítláb a patakba gázolni, ám egy idő után mégis rászánta magát az átkelésre. Már épp levette a facipőjét és harisnyáját, amikor különös zúgást kezdett hallani, majd eltűntek előle a fák, nagy fehérséget látott, és a közeli barlangnál egy vakítóan sugárzó szellemalak jelent meg előtte.
1858. február 11-e, a látomás napja teljesen megváltoztatta a kislány életét. Az alak a harmadik találkozás alkalmával már meg is szólította a lányt, március 25-én pedig így felelt a kilétéről érdeklődő Bernadette-nek: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”. Szűz Mária július 16-ig összesen 18 alkalommal jelent meg a lány előtt.
Bernadette látomásai hatására 22 éves korában apácának állt. Hátralevő éveit a nevers-i St. Gilard-kolostorban töltötte. 1879-ben, 35 éves korában, csontturberkulózisban halt meg. Maradványait 30 évvel később, boldoggá avatásakor hantolták ki. Kiderült, hogy míg a kezében tartott kereszt és rózsafüzér is oxidálódott, a holttest szinte tökéletesen ép maradt. Két orvos – egymástól függetlenül – is megállapította, hogy külső beavatkozásnak, balzsamozásnak nyoma sincs.
A holttestet ezt követően még két alkalommal exhumálták, és feljegyezték, hogy az állapota a bőr befeketedésén kívül szinte változatlan. Amikor az utolsó, 1925-ös kihantoláskor eltávolították a májat, döbbenten tapasztalták, hogy a gyorsan bomló szerv szinte tökéletes állapotban van. Bernadette-et végül XI. Piusz pápa avatta szentté 1933-ban. Lourdes, a jelenések helyszíne még manapság is a világ egyik leglátogatottabb zarándokhelye.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Az ágyi poloska is a rómaiakkal érkezhetett Britanniába
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap