„Emlékfutás a hősökért” – nem hozta meg a várt olasz összeomlást a caporettói áttörés
2017. október 11. 12:31 MTI
Több mint ezer kilométeres emlékfutással tisztelegnek az első világháborúban elhunyt katonák előtt, a caporettói áttörés századik évfordulója alkalmából. A caporettói áttörésben illetve az 1917. december 3-ig tartó hadműveletben, ami XII. isonzói csata néven is ismert, számos olyan alakulat vett részt, amelynek helyőrségei a mai Magyarország területén voltak és állományukban döntően magyar nemzetiségű katonák harcoltak.
Korábban
A Centenáriumi emlékfutás a hősökért elnevezésű futás résztvevői Simicskó István honvédelmi miniszter beszédét követően rajtolnak el szerda délelőtt a budapesti Hősök teréről. A Honvédelmi Minisztérium (HM) tájékoztatása szerint a budapesti startnál a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola növendékei is futnak, ezen felül hagyományőrzők segítségével idézik meg a „kor hangulatát”.
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum koordinálásával megszervezett futáson a Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses és tartalékos állománya is képviselteti magát. A magyarországi szakaszon 82 településen halad keresztül az emlékfutás, a rédicsi határátkelőt várhatóan jövő szerda délután érik el a futók. A Kobaridban lévő célállomásra pedig a tervek szerint október 24-én délután futnak majd be. A mintegy 1020 kilométeres útvonal alatt több településen helyi lakosok, civil szervezetek, iskolások is csatlakoznak a futókhoz.
Mint a HM háttéranyagában kifejtették: az Osztrák-Magyar Monarchia első világháborús történetében az egyik „legsikeresebb és legkiemelkedőbb esemény” a caporettói áttörés volt. Az 1917. október 24-én megindított hadműveletben Caporetto településnél (ma Kobarid) az osztrák-magyar és szövetséges német csapatok áttörték az olasz védvonalat és a tizenegy védekezésben eltelt isonzói csata után csapataink átvették a kezdeményezést és óriási győzelmet arattak az olasz csapatok fölött.
A caporettói áttörés „jelentős hadászati siker ugyan” - írták, megjegyezve: de nem hozta el az „olasz összeomlást”. A mintegy 240 kilométerrel megrövidült arcvonalnak köszönhetően a német csapatokat ki tudták vonni. Jelentős mennyiségű hadianyag és mintegy 300 ezer olasz hadifogoly került a Monarchia kezébe, de Olaszország „kiütését” a háborúból nem sikerült elérni.
A caporettói áttörésben illetve az 1917. december 3-ig tartó hadműveletben, ami XII. isonzói csata néven is ismert, számos olyan alakulat vett részt, amelynek helyőrségei a mai Magyarország területén voltak és állományukban döntően magyar nemzetiségű katonák harcoltak. Magyarország területéről Budapest, Székesfehérvár, Debrecen, Pécs, Nagykanizsa, Veszprém, Esztergom, Szeged és Győr katonai egységei, míg a mai határon túli települések közül Nagyvárad, Szabadka, Kassa és Szatmárnémeti gyalogezredei vettek részt a harcokban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap