Emberi csontvázakat rejtett Benjamin Franklin házának alagsora
2016. november 15. 13:07
A Benjamin Franklin egykori londoni otthonának udvara alatt lévő, ablaktalan alagsorban végzett felújítás során legalább 15 emberhez tartozó csontmaradványok kerültek elő néhány évvel ezelőtt – mintegy 1200 darab. A Függetlenségi nyilatkozat elfogadását megelőzően Franklin 1757 és 1762, valamint 1764 és 1775 között is egy londoni lakásban élt, a Craven Street 36-ban.
Korábban
Az 1770-es évek közepén a politikus elhagyta londoni otthonát, és visszautazott Amerikába. 1998-ban természetvédők kezdték el Franklin egykori birtokának felújítását, annak múzeummá alakítása érdekében. A Benjamin Franklin House közlése szerint egy egy méter széles, egy méter mély gödörben 1200 csontdarabot fedeztek fel. A csontok több mint egy tucat emberhez tartoztak, akik közül hatan gyerekek voltak. A bizonyítékok alapján a testrészeket feldarabolták, egy koponyába pedig több lyukat is fúrtak. A vizsgálatok szerint a maradványok Franklin idejére tehetők.
Mivel Franklin szabadkőműves volt (a pennsylvaniai nagymester), az összeesküvés-elméletek hívei elégedetten csettinthetnének: lám, itt a bizonyíték rá, milyen sötét titkai vannak a világ „igazi” urainak. Az igazság azonban nem ennyire sötét és félelmetes. A kutatók ugyanis nem egy tömeggyilkosság bizonyítékait tárták fel, hanem Franklin egy fiatal barátja és pártfogoltja, a haematológia atyjaként is számon tartott William Hewson által működtetett kórbonctani oktatási intézmény nyomait.
Hozzá kell tenni azonban, hogy ekkoriban a boncolási gyakorlat is felvetett bizonyos etikai kérdéseket. A boncolás ebben az időszakban még gyerekcipőben járt, és a korabeli erkölcsi normák alapján elítélték a tevékenységet. Nem volt könnyű törvényes úton tetemeket szerezni azok tanulmányozásához, ezért a szakma úttörői gyakorta sírrablásra adták a fejüket – vagy felbéreltek egy „szakembert”, vagy saját maguk oldották meg a kihantolást.
A kutatók szerint a Craven 36 a tökéletes helyszín volt Hewson számára anatómialabora létrehozásához: a lakás egy jó barátja birtokolta, a ház asszonya az anyósa volt. Amikor végzett a boncolással, egyszerűen eltemette a maradványokat, ahelyett, hogy máshol helyezte volna el őket, amivel az ellene sírrablásért és boncolásért indított eljárást kockáztatta volna.
Franklin valószínűleg tudott róla, hogy tudományos célból illegális tanulmányokat folytatnak a lakása alatt, ám kétséges, hogy mindennek ő maga is részese lett volna. Ettől függetlenül nehéz elképzelni, hogy – a világ dolgai iránt érdeklődő ember lévén – legalább néhány alkalommal ne ment volna le az alagsorba, hogy saját maga is szemügyre vegye az eljárást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap