2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elveszett kínai törzs lenyűgöző sírjára bukkantak

2016. március 11. 13:27

Szarvasmarhák és juhok csontjait, valamint szekereket, bronzedényeket fedeztek fel amerikai régészek egy 2500 éves sírban, amelyre a kelet-kínai Honan tartománybeli Lojang város melletti faluban bukkantak. A számos ősi dinasztia központjául szolgáló város melletti sírhely a szakértők szerint az alig ismert luhung zsung nevű népcsoporthoz köthető.

A rég „elveszett” népcsoport az ókori kínai tavasz és ősz korszakban (Kr. e. 771-476) volt meghatározó tényező. Az időszak irodalmi elnevezését az Kr. e. 5. században összeállított történeti krónikáról kapta, egyébként a Csou-dinasztia második, a Keleti, vagy Kései Csou-kor első periódusáról van szó. A történelmi szövegekben barbárként említett törzs a Kr. e. ötödik században kezdődő Hadakozó fejedelemségek korában (Kr. e. 475-221) tűnt el szinte nyomtalanul – minden bizonnyal beolvadtak a környező, katonailag erősebb népcsoportokba.

A régészek szerint borzasztóan kevés információnk van a luhung zsung népcsoportról, ezért is igen különleges ez a felfedezés, amely a szakértők vizsgálatai után egyértelműen a törzshöz kapcsolható. A kínai történelem az egyik legmozgalmasabb és legsokoldalúbb, ugyanakkor a legkomplexebb és az egyik legbonyolultabb a népek históriái között, így a történészeknek még számtalan fehér foltot kell eltüntetniük. Ez a felfedezés nagyban segít ebben.

A sírban számos leletre bukkantak, többek között szekerek, lovak és egyéb haszonállatok csontvázai és koponyái, továbbá bronzharangok, bronzból készült edények, bortárolók, rituális eszközök, valamint olyan kagylók kaptak helyet a sírban, amelyek az Indiai-óceánból, illetve a Dél-kínai-tengerből származnak. A sír elhelyezkedése, valamint a leletek sokfélesége és tartalma alapján a régészek arra következtetnek, hogy valamely előkelőség sírjára bukkantak, amely a Csou-dinasztiára jellemző temetkezési hagyományok alapján lett berendezve.

„Ez valóban egy hatalmas nagy felfedezés” – mondta Robert Murowchick, a Bostoni Egyetem régészprofesszora. Hozzátette: a sír jelentősége nem csupán abban áll, hogy egyértelmű kapcsolatot feltételez a számunkra még mindig sok rejtéllyel bíró luhung zsung népcsoporttal. Azért is nagyszerű felfedezés, mert Lojangban található, ahonnan mindezidáig igen kevés sírt tártak fel a Kései Csou-korból.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Bronz edény a sírból

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár