Először állíttották ki az értékes Mozart-kéziratot
2015. július 24. 18:25 MTI
A salzburgi Mozarteum Alapítvány (Stiftung Mozarteum) bemutatta azt a Mozart-kéziratot, amelyet a londoni Sotheby's aukciósház által rendezett árverésen vásárolt meg május végén.
Korábban
A 17-szer 22 centiméteres kézirat Eugenio di Ligniville zeneszerző Stabat Mater című művének tizenkét oldalas leírása. A hangjegyeket Mozart írta, a szöveget édesapja jegyezte fel. Szakértők szerint az írás 1773-ból Salzburgból származik. Eugenio di Ligniville-t Mozart és édesapja 1770 áprilisában ismerték meg, amikor Itáliában jártak. Az alapítvány szerint ez is bizonyítja, hogy a Mozart család mennyire érdeklődött Ligniville művészete iránt.
A kézirat eddig magántulajdonban volt, és egy támogatónak köszönhetően 167 ezer brit fontért (csaknem 74 millió forint) szerezte meg az árverésen az alapítvány. A dokumentum eredetileg Johann Anton Andre német zeneszerző fiának tulajdonában volt, 1799-ben vásárolta Mozart özvegyétől, Constanzától. 1929-ben árverezték el először, 1999-ben újra máshoz került, de továbbra is magántulajdonban maradt. A feljegyzést, amely több mint kétszáz év után újra Salzburgban van, a Salzburgi Ünnepi Játékok ideje alatt Mozart szülőházában lehet megtekinteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05