Elkelt a ritka Hitler-képeket tartalmazó album, amelyet Eva Braun hálószobájában találtak meg
2017. március 17. 10:52 MTI
Eva Braun állítólagos fotóalbuma, amely Adolf Hitler soha nem látott személyes fotóit is tartalmazza, 34 ezer fontért (12 millió forint) kelt el szerdán egy angliai árverésen.
Korábban
A 73 fotót tartalmazó fényképalbumra 1945 áprilisában bukkantak Hitler berlini bunkerében, felesége hálószobájában. A fényképek egy részén Hitler Joseph Goebbels, Hermann Göring és Heinrich Himmler társaságában látható. Vannak fotók, amelyeken gépkocsiban ülve fogadja a tömeg üdvözlését. Egy másik képen egy csapatnyi gyerek mellett áll mosolyogva. A fényképek jelentős részén látható a horogkereszt is.
Az aukciót bonyolító C&T Auctions munkatársa, Tim Harper szerint nagyon személyes képekről van szó. „Azok a fotók, amelyek ebben az albumban vannak, természetességet, nyugalmat sugároznak, egy részük kifejezetten mulattató, és szinte biztos, hogy soha nem kerülhettek volna nyilvánosságra. Ahhoz túlságosan őszinték” – hangsúlyozta Harper. „Olyasvalaki készíthette ezeket a felvételeket, akinek engedélye volt arra, hogy a Führer és belső körei közelében mozogjon” – tette hozzá.
A fényképalbumot Edward Dean brit fotós és Richard Dimbleby brit újságíró találta meg 1945 áprilisában Hitler berlini bunkerében. „Egy orosz katona előzékenyen körbevezette őket a bunkerben, és betörtek egy szobába, amely Eva Braun hálószobája volt, és az orosz katona felfeszítette a nő fiókját és kivette belőle az albumot” – mondta Harper.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap