Elárverezik Napóleon egyik ikonikus fekete kalapját
2014. október 27. 15:22 MTI
Bonaparte Napóleon francia császár fekete filcből készült, ritkaságnak számító kétsarkú kalapjára licitálhatnak az érdeklődők egy árverésen a Párizs melletti Fontainebleau-ban. Napóleon egyedi megjelenése nem a véletlen műve volt. A 19. század elején az ilyen kalapokat a sarkokkal előre, illetve hátrafele viselték, ám Napóleon, hogy "felhívja magára a figyelmet", elfordítva hordta a fejfedőt.
Korábban
Az Osenat aukciósház szerint a mintegy ezer tételt felvonultató november 15-i és 16-i licitek fénypontja azon ikonikus fekete kalapok egyike lesz, amelyeket állítólag a marengói csata (1800) során viselt Napóleon. Jean-Pierre Osenat elmondta, hogy Napóleon egyedi megjelenése nem a véletlen műve volt. A 19. század elején az ilyen kalapokat a sarkokkal előre, illetve hátrafele viselték, ám Napóleon, hogy "felhívja magára a figyelmet", elfordítva hordta a fejfedőt.
Uralkodása ideje alatt a császár nagyjából 120 kalapot fogyasztott el. A fejfedőket általában a Poupart & Cie cég biztosította számára, darabonként mintegy 60 frankos áron. Az aukció katalógusa szerint Napóleonnál mindig 12 kalap volt forgalomban és mivel nem szerette az új fejfedőket, ezért inasára bízta azok betörését. Mára nagyjából 20-30 kalapja maradt fenn, amelyek többségét múzeumokban őrzik. A novemberben kalapács alá kerülő példány - amelynek kitűnő állapotát jelzi, hogy szürkészöld selyembélése is megvan - a becslések szerint 300-400 ezer euró (92,5-123,4 millió forint) közötti áron fog gazdát cserélni.
A kalapot a monacói hercegi palota Napóleon-múzeumának gyűjteményéből bocsátják árverésre. A kollekció nagy részét a 20. század elején gyűjtötte II. Lajos monacói herceg (1870-1949), majd a múzeumot 1970-ben megnyitó III. Rainier herceg gazdagította. A hercegi család a saját történelmére összpontosító új muzeológiai tervek miatt válik meg a kollekció egy részétől. Az aukciósház szerint a gyűjtemény értékesítése az évszázad árverése lesz a témában.
Az aukción egyebek közt Napóleonról készült portrékra, a francia trikolórt idéző katonai derékszalagokra és medálokra, a császár márványból és bronzból készült mellszobraira, valamint különböző személyes tárgyaira - kesztyűkre, borotvára és zsebórára - licitálhatnak az érdeklődők. A kínálatban szerepel továbbá egy fehér ing, amelyet Szent Ilona szigetén viselt Napóleon és, amelynek leütési árát 30-40 ezer euró közé becsülik, valamint egy pár fehér selyemharisnya, amely várhatóan 4-5 ezer euróért talál új gazdára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Sajátos humorával színesítette diplomáciai küldetéseit Fülöp herceg
- Galtierinek bukást, a „Vasladynek” népszerűséget hozott a falklandi háború
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap