2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egy találékony színésznő rukkolt elő a féklámpa, az irányjelző és az ablaktörlő elődjével is

2021. július 25. 17:13 Múlt-kor

Négy keréken

A megszerzett anyagi biztonság lehetővé tette számára, hogy vásároljon egy autót. A kocsi abban az időben még a mainál is költségesebb mulatságnak számított, az pedig egyenesen ritkaságszámba ment, hogy egy nő saját autót vegyen. Lawrence hamar beleszeretett a járművezetésbe, mivel az a szabadságot jelentette neki.

Ráadásul részletesen meg akarta ismerni az autó működését is, a visszaemlékezések szerint úgy írta le a járművét, mint „majdnem embert”, azaz szeretni és gondoskodni kell róla, amennyire csak lehetséges.

A korabeli autóvezetés azonban korántsem úgy működött, mint manapság, ráadásul a különbség nemcsak annyi volt, hogy a mai modern járművek helyett régebbiekkel közlekedtek. Az irányjelzés például mai szemmel egy meglehetősen fáradtságos manővernek tűnik: a sofőrnek ki kellett nyújtania a karját úgy, hogy az esetleg mögötte haladó jármű vezetője lássa a könyökét is.

Amennyiben a könyökét behajlítva, az alkarját felfelé tartva jelzett, az azt jelentette, hogy jobbra kíván kanyarodni. A balra kanyarodást az egyenesen kinyújtott kar jelezte. A megállásról pedig a behajlított könyökkel lefelé tartott kéz értesítette a többi járművet.

Bár a korabeli forgalom finoman szólva sem vetekedhetett a maival, ez a fajta irányjelzés mégis kényelmetlennek és nehézkesnek bizonyult a mindennapi használat során. Mondani sem kell, hogy a korabeli közlekedésben gyakran fordultak elő megelőzhető balesetek.

Lawrence alighanem hasonlóképpen gondolkodott. Kitalált egy olyan mechanizmust, amely helyettesíthette a karjelzéseket. Ez mindössze egy gombból állt, amelynek megnyomása felemelt egy zászlót a hátsó lökhárító közelében, ezzel értesítve a járművet követő sofőröket, hogy milyen irányváltoztatást várhatnak. Az, hogy a hátul haladók időben észlelték az elöl haladó szándékát, jelentősen csökkentette a balesetveszélyes helyzetek számát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Florence Lawrence, „a Biograph Lány”Az Egyesült Államok egyik legelső filmrajongói lapja, a Photoplay Magazine címlapja 1914-ből, Florence Lawrence-szelFlorence LawrenceLawrence egy Lozier mákájú nyitott túraautó volánjánál, 1912 körülSűrű forgalom a New York-i 42. utca és a Madison sugárút kereszteződésében, 1917.A tegnap mára szinte ismeretlen filmsztárjai, miután az MGM-hez kerültek: (b-j) Florence Lawrence, Flora Finch, King Baggot, Jack Gray, Mahlon Hamilton, Robert Wayne, Jules Cowles, Naomi Childers és Helene Chadwick
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár