Dühösen ébredt hosszú álmából, és hontalanná tette Luzon őslakosait a Pinatubo vulkán
2022. június 15. 19:30 Múlt-kor
Korábban
Máig látható nyomok
A hegy oldalán a már említett piroklaszt ár száguldott le, és egyes, addig mély völgyeket 200 méter vastagságban is feltöltött friss vulkáni törmelékkel. A kitörés annyi magmát és szilárd követ kivont a hegy csúcsa alól, hogy az hatalmas, 2,5 kilométer átmérőjű kalderává omlott be, magassága 260 métert csökkent.
A kisebb, többnyire hamut lövellő kitörések egészen szeptemberig folytatódtak, 1992 októberében pedig újabb magmaadag töltötte fel a Pinatubo kalderáját. A hegy környéke még öt évvel a nagy kitörés után sem volt veszélytelen: 1996-ban egyes helyeken még 500 Celsius-fokos hőmérsékleten izzott a völgyekben összegyűlt törmelék, és teljesen máig sem hűlt ki.
A kaldera
Ha e törmelékhalmazokat a felszíni patakok vagy a talajvíz eléri, rendszerint gőzrobbanás történik, amelynek következtében újra hamu kerül a levegőbe. A hamut emellett a monszunesőzések és tájfunok is újra szétterítik, hatalmas, hamuból álló sárlavinákat (jávai nyelven laharokat) előidézve.
Szerencsére a kitörést mind a Fülöp-szigeteki, mind az amerikai vulkanológiai és szeizmológiai intézetek szakértői előrejelezték, így a környékről a lakosságot időben evakuálták. A kereskedelmi repülőket eltérítették a környékről, bár így is voltak járatok, amelyek túl közel repültek a hamufelhőhöz, és összesen mintegy 100 millió dolláros kár keletkezett.
A halálos áldozatok számát hivatalosan 847-re teszik, ők többnyire a felgyülemlett hamu súlya alatt összeomló tetők alatt vesztették életüket, azonban a kitörés által okozott halálesetek pontos számát a kitöréssel egy időben pusztító tájfun miatt nehéz megállapítani.
Fotó a Clark légibázisról
Habár a felszerelés nagy részét sikerült megóvni, a Fülöp-szigeteken található két legnagyobb amerikai támaszpont – a Clark légibázis és a Subic-öböl hadikikötője, mindkettő Luzon szigetén – épületei súlyos károkat szenvedtek.
A Pinatubo 1991-es kitörése mintegy 20 millió tonna kén-dioxidot juttatott a sztratoszférába, ami az elkövetkező év során mintegy 0,5 Celsius-fokos hűlést eredményezett a Föld légkörének átlaghőmérsékletében.
A kitörés drámaian megváltoztatta Luzon szigetének központi régióját, amely mintegy hárommillió embernek adott otthont. Az őslakos aeta nép tagjai közül – akik a hegy oldalában éltek – mintegy 20 000 főt tartósan elűzött otthonaikból a kataklizma, jó részük máig „ideiglenes” táborokban várja, hogy visszatérhessen szülőföldjére.
Körülbelül 200 000 ember költözött eddig vissza a hegy környékére, ahol azonban továbbra is fenyegetést jelentenek az iszapárak, amelyek több települést maguk alá temettek. A hamu által be nem temetett rizsföldek és cukornádültetvények ma is művelhetők, a forró hamu által érintettek azonban még sokáig nem lesznek alkalmasak a termelésre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap