Derviskolostor feltárása kezdődik Szigetvár mellett
2017. augusztus 27. 17:25 Dr. Pap Norbert, Dr. Fodor Pál
A Szigetvár melletti turbéki szőlőhegyen 2013 óta zajlik az a kutatás, amelynek célja az volt, hogy a Szigetvár 1566-os ostroma idején elhunyt I. (Nagy vagy Törvényhozó) Szulejmán szultán halálának helyét meghatározza, és az ott emelt oszmán sírkápolna (török szóval türbe) és az azt körülvevő épületek maradványait megtalálja.
Korábban
A kutatás sikerrel járt, egymás után tárultak fel a komplexum épületei: a türbe, egy dzsámi és egy derviskolostor maradványai. Kiderült az is, hogy unikális oszmán zarándokváros vette körül a síremléket, amelyet a 17. század végén Turbéknak hívtak. A türbét még 2015-ben, míg a dzsámit 2016-ban tárták fel a szakemberek. 2016-ban a dzsámi mellett újabb épület néhány helyiségét találták meg, és a leletanyag elemzésével megbizonyosodtak arról, hogy az épület valóban a dervisek közösségét szolgálta úgy, ahogy az írásos források alapján sejtették. 2017 szeptemberében a három szárnyból álló kolostort, a komplexum legnagyobb épületét teljes egészében feltárják. A halveti rendbe tartozó dervisek Szarajevóból érkeztek Szigetvárra, közösségük az 1680-as évek végéig maradt fenn. A kolostor valamikor 1689-93 között pusztult el.
A feltárást és a kapcsolódó vizsgálatokat a Pécsi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának kutatói végzik az NKFIH által biztosított forrásból. Magyar és török egyetemi hallgatók a tanáraikkal együtt dolgoznak a területen, hogy jobban megismerhessék a 16-17. századi hódoltság életét. A török miniszterelnökséghez tartozó TIKA vizsgálati eszközök biztosításával és a török gyakornokok és tanáraik szakmai programjának finanszírozásával járul hozzá kisebb mértékben a projekt megvalósításához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap