A fórumot kutatják az idén is Gorsiumban
2005. április 11. 11:55
Korán szeretnék megkezdeni és hosszúra tervezik az idei ásatási idényt a Fejér megyei Gorsiumban, ahol folytatódik a fórum több éve tartó feltárása - mondta Fitz Jenő, a római kori település maradványait negyvennyolcadik éve kutató régészprofesszor az MTI-nek.
Korábban
Antik színművek bemutatásával, Septimius Severus császár 202. évi bevonulási ceremóniájának felelevenítésével, s más, látványos programokkal köszöntik Flórát, a tavasz istennőjét és a tavaszt április utolsó napjától május 2-ig Gorsiumban, az egykori római település romjainál.
Flora istennő ünnepe Gorsiumban
Flora temploma felszentelésének ünnepe (Kr. e. 238.) minden évben a tavasz köszöntése az antik Rómában - és egy ideje a Tác melletti Gorsiumban is.
Gorsium
Feltárták Pannónia főtemplomát, s megkezdték az előtte húzódó fórum kibontását Gorsiumban - tájékoztatta az MTI-t Fitz Jenő régészprofesszor.
A Pannóniában egyedülállóan nagy méretű, impozáns tér északi oldalát már korábban feltárták, nyugati oldalának kibontásán már tavaly is dolgoztak a régészek, az idén annak mintegy harmada vár még kibontásra - ismertette Fitz Jenő. Mint elmondta, bár a gorsiumi fórum méreteit tudományos pontossággal eddig nem sikerült megállapítani, annyi bizonyos, hogy kilencven méter hosszú volt, a szélessége megközelítette a félszáz métert. Ehhez hasonló nagyságú nem volt Pannóniában, mérete a római fóruméval egyezik meg - tette hozzá.
A fórum két hosszabbik oldalán egy-egy templom maradványai kerültek elő - mondta a feltárás vezetője. Az egyikben az istenné nyilvánított uralkodókat tisztelték Gorsium római polgárai, a másik, három fülkére osztott templomban a bennszülöttek hódoltak istenüknek, Silvanusnak, akinek két szobra és oltára is előkerült a kutatások során - tette hozzá. A régészprofesszor valószínűsítette, hogy a fórum és maga Gorsium még bőven tartogat meglepetéseket a kutatóknak, hiszen a császárkultusz helyszínéül is szolgáló település a légi fotók tanúsága szerint mintegy 200 hektárnyi területet foglalt el. Azon belül a szent kerület - amelyhez a fórum is tartozott - 9 hektárnyi volt. Mivel a későbbi korokban a város fölé nem épült új település, az teljes egészében feltárható lesz - mondta Fitz Jenő.
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.